Készülhet az áttervezett PlayStation 5

sony playstation 5 ps5 játékkonzol
Sony PlayStation 5
Vágólapra másolva!
Állítólag már folyik a munka az első nagy hardverfrissítésen.
Vágólapra másolva!

Ugyan csak tavaly novemberben került piacra az idén várhatóan még folyamatosan hiányterméknek bizonyuló PlayStation 5, azonban a változóan megbízható pletykákat szállító DigiTimes beszámolója szerint máris megkezdődött a munka a játékkonzol az első jelentős hardveres revízióján.

Sony PlayStation 5 Forrás: Kerde Severin / Pexels

A hírek alapján egy klasszikus generációközi frissítésről van szó, elsősorban a gyártási költségen kíván faragni a Sony, így az új PS5 várhatóan nem lesz erősebb az eredeti modellnél, maximum egy picivel csökkenhet a fogyasztása. A legnagyobb változást az jelentheti, hogy az AMD átállíthatja a processzort és a videovezérlőt is tartalmazó rendszerlapkáját 7 nanométerről 6 nm-es csíkszélességre. Ennél újabb technológia is létezik már, de az 5 nm-es gyártást állítólag túlságosan drágának találta a Sony.

Az efféle generációközi frissítések megszokottak a hosszú életciklusú játékkonzolok esetében, a gyártók folyamatosan törekednek a gyártási költségük csökkentésére, plusz az időközben felfedezett dizájnhibáik javítgatására. A frissített hardverű PS5 állítólag 2022 második vagy harmadik negyedévében kerülhet majd piacra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!