Eladta a fogyasztói üzletágát a Sennheiser

sennheiser hd 660s fejhallgató zenehallgatás audiofil
Sennheiser HD 660S
Vágólapra másolva!
A hallási megoldásokat készítő Sonovához kerülnek a prémium termékek.
Vágólapra másolva!

Pár hónappal ezelőtt eladósorba került az elsősorban a prémium kategóriás fülhallgatóiról és fejhallgatóiról ismert Sennheiser fogyasztói üzletága, és nem kellett sokat várni a megfelelő vevő felbukkanására. A vállalat bejelentette, hogy 200 millió eurórért máris elkelt a divízió, a remények szerint még az idei év során sikerül elintézni a papírmunkát, a Sonova viszi tovább az üzletágat.

Sennheiser HD 660S Forrás: Sennheiser

A svájci székhelyű vállalat 1947 óta készít hallássegítő megoldásokat, rövid távon pedig a jelek szerint nem kíván jelentős változtatásokat eszközölni a Sennheiser fogyasztói üzletágának működésében. A szerződés szerint a vevő jogot kap a közismert márkanév jövőbeli használatára, továbbá a termékfejlesztés során szorosan együtt kíván működni a volt anyacéggel.

Ennek köszönhetően a felvásárlás ellenére nem fognak eltűnni a boltok polcairól a Sennheiser márkájú fej- és fülhallgatók, a vásárlók számára pedig a tulajdonosváltás a belátható jövőben semmiféle látható vagy hallható eredménnyel sem jár majd.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!