Új hűtőt venne, és nem tud választani? Segítünk!

okos konyha, mesterséges intelligencia, otthon
Egyre több az olyan intelligens hűtőszekrény, amely rendelkezik LCD kijelzővel.
Vágólapra másolva!
Körülbelül egy évszázada annak, hogy a modern, otthonokban is használható hűtőgépek első típusait bemutatták. Az elmúlt száz év alatt pedig ezek a berendezések meghódították a világot, és természetesen Magyarországon is ott vannak a legtöbb háztartásban. Ez nem véletlen, és nem is valamiféle hóbort miatt alakult így, ugyanis e masinák tényleg nagyon hasznosak, mert hát jelentősen megkönnyítik az életet.
Vágólapra másolva!

A hűtőkre tehát szükség van, és bizony egy új hűtő vásárlása manapság nem egyszerű, mert ma már a választék szó szerint gigantikus. Elég csak elmenni egy műszaki áruházba, vagy ellátogatni egy webshopba, hogy szembesüljünk azzal, hogy mennyi féle-fajta ilyen gép érhető már el.

A luxusmodellek akár internetkapcsolattal és kijelzővel is rendelkeznek. Forrás: Origo

Az ember csak kapkodhatja a fejét a terméközönben, ezért mi most arra vállalkoztunk, hogy a hűtőgépek különböző funkcióinak felsorolásával és azok magyarázatával segítsünk a választásban!

Beépíthető vagy szabadon álló

Az előbbiek gyakorlatilag teljesen elrejthetőek egy konyhapultban, vagy bútorban, viszont cserébe nincs hagyományos külső burkolatuk. A szabadon állók rugalmasabban helyezhetőek ide-oda sokszor olcsóbbak is, azonban nem lehet őket eldugni. A beépíthető termékek esetén nem szabad megfeledkezni a megfelelő szellőzésről, aminek extra hely szükséges.

Fagyasztóval vagy anélkül

Az egyik legfontosabb szempont, hogy szeretne-e valaki külön fagyasztó szekciót a gépébe. Ha valamilyen megfontolásból ódzkodik a fagyasztott, mirelit ételek használatától, esetleg van külön fagyasztóládája, akkor erre a funkcióra bizony nincs szüksége, csak a helyet foglalja.

Ez például egy alul fagyasztóval ellátott modell. Forrás: Whirlpool

Amennyiben valaki a fagyasztós modellek mellett teszi le a voksát el kell döntenie, hogy hol legyen ez a részleg. Itt egyértelműen kényelmi okokat kell figyelembe venni, hiszen, ha valaki apró, akkor nem biztos, hogy feltétlenül jó egy felülfagyasztós készülék. Ha viszont nem tud hajolgatni, vagy nem szeret túlzottan, abban az esetben érdemes kerülnie az alulfagyasztós készülékeket.

Side-by-side

Az amerikai típusú, leginkább egy hagyományos szekrényre emlékeztető két, külön nyitható ajtóval rendelkező készülékek manapság egyre népszerűbbek. Egyrészt látványosak, jól néznek ki, és persze a megszokottnál több hellyel, rekesszel, polccal és kis tartóval gazdálkodhat a felhasználó.

Azonban ezek igazán csak egy olyan ingatlanban válhatnak be, amely egyszerűen kellően nagy.

Hogy ki lehessen használni egy side-by-side hűtőben rejlő lehetőségeket, ahhoz bizony hely kell. Nagy hely. Ráadásul azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ilyen típusú termékek általában lényegesen drágábbak, hagyományos rokonaik.

Méretek

Ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen egy konyha vagy kamra karakterisztikája alapvetően meghatározza azt, hogy milyen készülék jöhet számításba. Azt érdemes szem előtt tartani, hogy nem lehet a hűtőszekrényeket takkra a falhoz tolni, mert kell egy kis hely a szellőzésnek, illetve az ajtó kinyitásának. Az is fontos tényező lehet, hogy az ajtó melyik irányba nyílik, ezt is érdemes számításba venni egy vásárlási döntés meghozatala során. A médiába és a reklámokba általában a hatalmas, nagy és látványos masinák kerülnek be, de nem szabad elfelejteni, hogy akadnak azért kifejezetten apró, kompakt darabok is a piacon. Aki ilyenre vágyik, az jól teszi, ha nagyon alaposan körbenéz, mert ezeket sokszor valamiért "eldugják" a gyártók.

Hasznos kapacitás

A belső tér méretét, ahova tehát az élelmiszereket pakolhatjuk literben adják meg. Erre megéri külön figyelni, mert a falak és rekeszek, tárolók vastagságának és az extrák (pl. jégkocka adagoló) meglétének függvényében bizony még akkor is lehetnek eltérések, ha két modell méretei megegyeznek.

A skála a 40 literes hűtőszekrényektől az akár 600 liter hasznos kapacitású termékekig terjedhet.

A mi tapasztalataink szerint egy egy családi háztartás esetén hűtőből nem lehet elég nagyot vásárolni. Egyszerűen sosem lesz elég a benti hely!

No Frost

Mindenképp olyan terméket válasszunk, amely a No Frost technológiát megkapta, így nem kell a leolvasztással vesződni.

Zero Zone

Már árulnak olyan hűtőket, amelyek rendelkeznek olyan, úgynevezett Zero Zone területekkel, amelyekben teljesen kizárt a baktériumok megjelenése. Akinek különlegesen fontos az egészsége, vagy valamilyen orvosi előírás miatt minden baktériumtól ódzkodnia kell, az jól teszi, ha olyan modellt választ, ami támogatja ezt a technológiát.

Gyorsfagyasztás

Ez is egy viszonylag új szolgáltatás, melynek lényege, hogy a megszokottnál lényegesen alacsonyabb hőmérsékleten, sokkal gyorsabban fagyasztja le az élelmiszert. Ez pedig megakadályozza azt, hogy a nedvesség benne kikristályosodjon, így az olvasztás során elveszítse ezáltal nedvességtartalma jó részét.

Beépített LCD kijelző

A használatot megkönnyíti, de nem létfontosságú a megléte. Már csak azért sem, mert az ezzel rendelkező modellek általában drágábbak.

Jégkocka és jégkása

Egész sok olyan hűtőszekrény van ma már, amely rendelkezik integrált jégkocka vagy jégkása készítő funkcióval. Ha viszont valaki ezeket nem szereti, vagy csak ritkán fogyasztaná, akkor inkább mondjon le erről az árdrágító extráról.

Zöldségkamra

Egyes hűtőszekrényekben található külön direkt a zöldségek tárolásához optimalizált tároló kamra. Ennek hőmérséklete szigorúan nulla fok környéki, igen keskeny tartományban mozog, alacsony páratartalom mellett, ennek köszönhetően a körülmények a lehető legideálisabbak az ilyen típusú élelmiszerek számára.

Dizájn

Ez az egyik leggyakoribb vásárlási döntést befolyásoló tényező, nem is véletlenül. Ma már e téren is számos opció létezik, elmúltak azok az idők, amikor csak fehér hűtők léteztek.

Dolce & Gabbana X SMEG Fridge. Ez történik, ha egy divatcég felel a hűtő dizájnjáért. Forrás: Origo

Mellettük ott vannak a fémes hatású, úgynevezett inox borítású eszközök, illetve vannak már éjfekete, sőt színes termékek is. A stílus terén is vannak különbségek, hiszen az átlagos darabok mellett már megjelentek a kifejezetten modern külsejű, letisztult, és másik végletként a retrós hatású berendezések is.

Energiafogyasztás

Ezt sokan nem tartják fontosnak, pedig óriási eltérések lehetnek az egyes eszközök energiahatékonysága között. Ráadásul mivel ezek a berendezések a nap huszonnégy órájában üzemelnek, nagyon nem mindegy, hogy milyen mértékben zabálják az áramot, és a pénztárcánk tartalmát. Ezzel kapcsolatban nagy segítséget nyújtanak az úgynevezett energiacímkék, amelyeken megtalálható, hogy egy adott terméket milyen energiaosztályba soroltak. Jelenleg a legjobbak az "A", a legrosszabbak pedig a "G" jelölésű modellek. Azt is jó szem előtt tartani, hogy a különféle hűtő csereprogramokban sokszor az dönt egy-egy pályázat elbírálása során, hogy egy terméknek milyen az energiahatékonysága.