Visszavágna az Apple-nek az AirTag miatt a Tile

Amazon Sidewalk
Vágólapra másolva!
Az Apple AirTag népszerűvé tette a követőket, a kategória régi favoritja, a Tile, pedig visszavágna új riválisának.
Vágólapra másolva!

A Samsung Galaxy SmartTag széria felkavarta, az Apple AirTag pedig igen népszerűvé tette a követőcímkék piacát. A kategória persze régebben is létezett, a régi favorit a Tile, amely az Apple piacra lépésével egyből háttérbe szorult.

A Tile azonban visszavágna új riválisainak. Ahogyan az Apple AirTag, úgy a Tile követők is Bluetooth-on keresztül működnek, és anonim hálózaton át kommunikálva követik az eszközöket.

Forrás: amazon

Az Apple megoldása azonban az összes iPhone készüléket beveti az AirTagek felderítésére, ezzel pedig behozhatatlannak tűnő előnybe került minden más gyártóval szemben. A Tile úgy vágna vissza, hogy a Tile Network bővítése érdekében együttműködésbe kezd az Amazonnal.

A Tile a jövőben együttműködik majd az Amazon Sidewalk projekttel, ami egy új Bluetooth-hálózat kiépítését jelenti, első körben Amerika városaiban. A tervek szerint így nő majd a Tile követők megbízhatósága és pontossága. A szolgáltatás elvileg június 14-én indul el, de nagy kérdés, hogy az Apple kiterjedt felhasználói táborával szemben mire lesz elég.