Nagyon elrontották a OnePlus 7 mobilok frissítését

OnePlus 7 Pro
Vágólapra másolva!
A OnePlus 7 és OnePlus 7T szériák számára egyaránt katasztrófát jelentett az Android 11-es frissítés.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb csúcsmobilokra általában viszonylag hamar kiadják az új Androidot a gyártók, azonban az előző évi készülékek tulajdonosainak sokszor igen sokáig kell várniuk. Az Android 11 például csak nemrég, márciusban jutott el stabil állapotában a OnePlus 7 és OnePlus 7T szériás okostelefonokra. Azóta kiderült, hogy elég rosszul járt, aki frissített, mert a gyártó igencsak elbaltázta a csomagokat.

OnePlus 7 Pro Forrás: tech advisor

A felhasználók visszajelzései szerint az Android 11 telepítése óta a készülékek instabillá váltak, az akkumulátor nagyon gyorsan merül, a játékok akadoznak, a készülék tétlen állapotban is túlmelegszik, az appokat pedig látványosan lassan tölti be.

A Redditen és a OnePlus fórumán is tömegével panaszkodnak a hibákra, vannak, akiknél a mobilnettel, a görgetéssel, az értesítésekkel is gond van. A OnePlus gyorsjavítással próbálkozott nemrég megoldani a gondokat, de a visszajelzések szerint csak még több lett a hiba. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor oldják meg ezeket a problémákat, de valószínűleg időbe telik, hiszen ezek már nem a legújabb készülékek, így az erőforrásokat sem ezekre fordítják elsődlegesen. Emiatt sok készüléktulajdonos fontolgatja, hogy adatvesztés mellett, de visszaáll inkább Android 10-re.