Gombleütések alapján is azonosíthatóak a netezők

keyboardprivacy
keyboardPrivacy
Vágólapra másolva!
Akár hirdetőcégek is a javukra fordíthatják a viselkedéslapú biometriát.
Vágólapra másolva!

Hat évvel ezelőtt fondorlatos internetes azonosítási megoldásra derült fény, a gépelésük alapján is jó hatékonysággal azonosíthatónak bizonyultak a számítógépezők. A jelenleg elérhető információk arra utalnak, hogy az internetes követést végző hirdetéskiszolgálók még nem csaptak le a lehetőségre, ám folyamatosan javulnak a magánszféra védelme terén a böngészők, így nem lenne meglepő, ha idővel látnának rációt a technológiába való befektetésben.

keyboardPrivacy Forrás: Indiegogo

Az egyelőre csak pénzintézetek által használt viselkedésalapú biometriára annak idején a figyelmet felhívott Paul Moore biztonsági kutató most előállt egy hardveres megoldással a problémára, amellyel teljesen hatástalanítható a követési forma. Az Indiegogo közösségi finanszírozásos portálra feltett keyboardPrivacy egy pendrive-ra hasonlító kütyü, amely beékelődik az USB-s billentyűzet és a számítógép közé, majd az egymást gyorsan követő gombleütések közt eltelt idő manipulálásával elmaszkolja a felhasználó egyedi gépelési mintáját.

Egyszerűsége ellenére a keyboardPrivacy nem olcsó mulatság, darabja 35 fontért (bő 14 ezer forintért) rendelhető a projekt indiegogós oldalán. Minimum ötezer eladott darabra van szükség a kütyü tömeggyártásba küldéséhez, és ha sikerül a belátható jövőben elérni ezt a célt, akkor az érdeklődők 2022 májusában számíthatnak az eszközük megérkezésére.

Addig is létezik egy ingyen használható kiegészítő a Chrome böngészőhöz, amely alapvetően képes megakadályozni a követést, de potenciálisan detektálható és kikerülhető lehet.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!