Csak PC és Xbox platformokra jöhet a Starfield

bethesda starfield
Starfield
Vágólapra másolva!
Más eszközökön maximum felhős futtatással válhat elérhetővé a Bethesda újdonsága.
Vágólapra másolva!

Beigazolódni látszik a PlayStation-tulajok félelme, a Microsoft által az elmúlt években felvásárolt fejlesztők és kiadók jövőbeli termékei várhatóan nem lesznek a megszokott módon elérhetőek a Sony konzoljaival rendelkezők számára, leszámítva amennyiben valamiféle szerződéses kötelezettségből kifolyóan mégis. Az utóbbi alatt például az Arkane által fejlesztett Deathloopot kell érteni, a stúdiót birtokló Bethesda még a microsoftos akvizíció előtt letárgyalta a Sonyval, hogy az első időszakban csak PlayStation és PC platformokra válik elérhetővé a játék, Xboxra később jön.

Starfield Forrás: Bethesda

A jól értesült Jeff Grubb újságíró most teljes bizonyossággal állítja, hogy a Bethesda titokzatos Starfieldje nem lesz elérhető PlayStationre, kizárólag PC és Xbox platformokra jelenik meg. Egyelőre annyit lehet tudni a hosszú évek óta fejlesztés alatt álló címről, hogy egyjátékos akció-szerepjátékról van szó, az űrben játszódik, továbbá a vállalat továbbfejlesztett Creation Engine motorjára épül. Ennek az előző verziói hajtják a The Elder Scrolls V: Skyrimet, továbbá a Fallout 4-et és Fallout 76-ot.

A számítógépes és xboxos exkluzivitás nem meglepő, a Bethesdát is birtokló Zenimax ernyőcégért 7,5 milliárd dollárt fizetett a Microsoft, a többi fejlesztőcég megvásárlására fordított összeg nem világos. A felvásárlások elsődleges célja a saját gamer platformjai mellett az Xbox Game Pass játékbérlő, továbbá annak az Ultimate verziójában elérhető xCloud felhős játékfuttatás sikerre vitele. Naiv volna azt hinni, hogy a platformok támogatását tekintve marad minden a régiben a megvett cégeknél.

Ettől független a Microsoft mindenképp szeretné megszólítani az összes rivális játékplatform közönségét is, azonban ezt az xCloudon keresztül kívánja megtenni, amennyiben nem sikerül rávenni az érintetteket egy gamer PC vagy Xbox megvásárlására.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!