Vezetékes füles kell a veszteségmentes zenéhez

zene music fejhallgató headphone
Vágólapra másolva!
Máris reagált az Amazon Music, eltörölte a kiváló hangminőségért elkért felárat.
Vágólapra másolva!

Hétfő délután a zenestreamelő ipart felrázva az Apple bejelentette, hogy júniustól elérhetővé teszi a CD-minőségű zenestreamelést a Music szolgáltatásának előfizetői számára, ráadásul a veszteségmentes opcióval már rendelkező riválisoktól eltérően nem kér felárat az extráért. Emellett több ezer zeneszám térbeli hangzással is hallgatható lesz.

A kép csak illusztráció Forrás: Burst / Pexel

Mostanra sikerült tisztázni az újdonságokkal kapcsolatos technikai részleteket, és bizony nem mindenki örül majd. Az Apple tájékoztatása szerint veszteségmentes minőség kizárólag vezetékes fejhallgatókkal és fülhallgatókkal használható, mivel a Bluetooth nem teszi lehetővé az ilyen minőségben történő zenetovábbítást.

Az audiofil közönség ezzel jó eséllyel eddig is tisztában volt, azonban sokaknak bosszúságot jelenthet, hogy választaniuk kell a vezeték nélküli fülesük már megszokott kényelme és a kiváló hangminőség között. Ez különösen igaz, ha már nincs 3,5 mm-es audio Jack a mobiljukon, így USB vagy Lightning adapterre szorulnak a vezetékes füles mobillal való összeboronálására.

Az Apple szerint a stúdióminőségű Hi Res Lossless névre keresztelt hangminőséghez vezetékes fejhallgatóra és külső digitális-analóg konverterre (DAC) van szükség, a Dolby Atmos térbeli hangzású dalok pedig csak az Apple W1 / H1 chippel ellátott Beats és AirPods füleseken lesznek elérhetőek.

Mindezeken túl fontos tudni, hogy a CD- vagy stúdióminőségű zenék hallgatásához olyan fülesre van szükség, amely képes rendkívül magas minőségben megszólaltatni a dalokat. A gyenge és közepes hangminőségre képes fülesekkel rendelkezők hiába kapcsolnak majd át jobb hangminőségre az Apple Music appban, hallható különbséget jó eséllyel nem fognak tapasztalni.

Végül a témához kapcsolódva máris megtörtént az Apple bejelentése utáni első piaci reakció, az Amazon Music zenestreamelő eltörölte a veszteségmentes minőségért eddig elkért felárat, minden előfizetője számára elérhetővé vált a veszteségmentes zene.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!