40-magos Apple processzort kaphat a következő Mac Pro

Apple M1 processzor
Vágólapra másolva!
A jelentések szerint készül már az új Mac Pro, de egy erősebb Mac mini fejlesztése is zajlik.
Vágólapra másolva!

Miután az Apple M1-es processzora nagy sikernek bizonyult, a vállalat tovább dolgozik a kínálatának frissítésén, így egyre több termékébe kerülnek be a saját processzorai. A Bloomberg forrásai szerint készül már az új Mac Pro, de egy erősebb Mac mini is.

Apple M1 processzor Forrás: apple

Az új Mac Pro lelke egy 40-magos Apple processzor lesz, maga a gép pedig fele akkorának ígérkezik, mint az elődje. Lesz egy gyengébb kiadás is 20-magos CPU-val, amihez 64-magos GPU társulhat. Az erősebbe 128-magos GPU-t építhetnek.

Beszélnek még egy új Mac miniről is, ami nagy frissítést jelent majd a meglévőhöz képest. Ez 10-magos CPU-t és 32- vagy 64-magos GPU-t kaphat, a házra pedig több port kerül. RAM-ból 64 GB lehet a maximum. Ez a projekt viszont korai fázisban van, a jól értesült források szerint akár el is halaszthatják. A nagyobb iMac frissítése elsőbbséget élvez, állítólag.