Vételárának harmadát teszi ki az Apple Watch Series 6 anyagköltsége

Apple Watch Series 6 anyagköltség
Vágólapra másolva!
Egy elemzőcég szerint a processzor és a memória a legdrágább alkatrész az aktuális Apple okosórában.
Vágólapra másolva!

A Counterpoint Research elemzői kiszámolták, hogy az Apple Watch Series 6 okosórának mennyi a konkrét anyagköltsége. Ebből persze még nem derül ki, hogy mennyi az Apple pontos haszna, hiszen a kutatás-fejlesztés és a marketing költségek is hozzáadódnak az alapanyagok árához (de feltehetően így is nagy a nyereség minden órán).

Forrás: counterpoint research

Az mindenesetre az összesítésből kiderült, hogy 136 dollárba kerülnek az alkatrészek az órához, ami a hivatalos, 399 dolláros vételár 34 százalékát jelenti nagyjából. A legtöbbe a processzor, a memória, a szenzorok, a kijelző és a ház kerülnek. A költségeket az Apple állítólag a Force Touch elhagyásával valamennyire csökkentette.

Az elemzők számításai feltehetően nem lepték meg a rajongókat, mostanra ugyanis megszokhattuk, hogy az Apple és más technológiai cégek is jelentős haszonnal adják el a termékeiket.