Maga Carl Pei árulta el, hogy új cégének első termékét elhalasztották, késik a vezeték nélküli fülhallgató.

Miután Carl Pei távozott a OnePlustól, elárulta, hogy új vállalatának a neve Nothing lesz, majd az is kiderült, hogy először egy vezeték nélküli fülhallgatóval jelentkeznek. Zavartalan használati élményt ígérnek, idővel teljes termékkínálattal.

Nothing fülhallgatóForrás: nothing

Az első vezeték nélküli fülhallgatót idén júniusban dobta volna piacra a Nothing, azonban Carl Pei tájékoztatója szerint el kellett halasztani a terméket és annak bemutatóját. Ennek ellenére fogadkozik, hogy az még így is debütálhat valamikor a nyáron.

Pei szerint a Nothing már közel van a célvonalhoz a termékkel, de néhány dolgot még véglegesíteni kell. A tájékoztatójával szerette volna megnyugtatni a rajongókat és a befektetőket, hogy igyekeznek tartani a korábbi terveiket, és számítanak a támogatásukra.