Pokollá tette az Alexák életét az Amazon

Girl getting bullied in high school hallway High School Building Adolescence Student High School Student Portrait Wisdom Females Group Of People Responsibility Locker Bullying 14-15 Years Intelligence Persistence Learning Expertise Conquering Adversity Tr
Girl getting bullied in high school hallway
Vágólapra másolva!
Világszerte futótűzként terjed a csúfolásuk és a zaklatásuk.
Vágólapra másolva!

Meghökkentő beszámolóval állt elő a BBC, a kiadvány cikke szerint az elmúlt években váratlanul megkezdődött az Egyesült Királyságban az Alexa nevű lányok zaklatása és csúfolása. A jelenség hátterében az áll, hogy az Amazon is ezt a nevet adta az okoskütyükön elérhető hangasszisztensének, a gyerekek és tinik mellett ráadásul még felnőttek is kiveszik a részüket az Alexákon való viccelődésből.

A kép csak illusztráció Forrás: Getty Images/iStockphoto/Christopher Futcher/Fatcamera

A kiadványnak nyilatkozott egyik anyuka szerint odáig fajult a helyzet, hogy férjével kénytelenek voltak megváltoztatni a tizenéves lányuk nevét, majd átvinni egy másik középiskolába, ahol senki sem ismerte. A lánynak idővel nehezére esett bemutatkozni a gúnyolástól való jogos félelme miatt, még egyes tanárok is kivették a részüket a rajta való nevetgélésből. Az iskola nem volt segítőkész a probléma kezelésében, azt tanácsolta a lánynak, hogy tanuljon meg együtt élni a helyzettel.

A jelenség nem csak az Egyesült Királyságban tűnt fel, a hangasszisztens által támogatott egyéb országokban is terjed. Egy amerikai anyuka szerint az Alexa név egyre inkább egybeforr a rabszolga és a kiszolgáló asszociációkkal, egyesek automatikusan az alárendeltjükként kezdték kezelni az Alexa nevű nőket, az ő kilencéves kislánya is szenved emiatt.

Egy német nő a magánéletében és a munkahelyén is rutinszerűen megjegyzéseket kap a neve miatt, és már nagyon régóta nem tartja azokat viccesnek.

Az Amazon elítéli az Alexákon gúnyolódó és viccelődő megnyilvánulásokat, állítása szerint más ébresztőszavakat is be lehet állítani a hangasszisztensében. Arra viszont nem érdemes számítani, hogy hajlandó lesz lecserélni a jól bejáratott nevet valami másra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!