Nem jön idén az Apple AirPods Pro 2

AirPods Pro
Vágólapra másolva!
Ming-Chi Kuo, a neves elemző szerint idén nem lesz AirPods Pro 2 vezeték nélküli fülhallgató.
Vágólapra másolva!

Az Apple még 2019-ben állt elő az AirPods Pro vezeték nélküli fülhallgatójával, sokan emiatt arra számítottak, hogy rövidesen itt van a modell utódja. Ming-Chi Kuo, az Apple ügyeiben igen járatos, legendás elemző forrásai szerint azonban 2022-ig biztosan nem lesz AirPods Pro 2.

AirPods Pro Forrás: the guardian

A befektetőknek szóló tájékoztatójában elmondta, hogy 2021-ben a vártnál alacsonyabbnak bizonyult a vezeték nélküli fülhallgatók iránti kereslet, az Apple így módosított az eladási előrejelzésein, 75-85 millióról 70-75 millióra csökkentve a célszámot.

A Bloomberg korábban szintén arról beszélt, hogy Pro modell nem jön, csak leghamarabb 2022-ben. A korábbi szó-beszéd alapján a normál AirPods legújabb kiadása ugyanakkor befut még idén ősszel. Az AirPods 3 rövidebb szárat és új tokot, valamint Spatial Audio-támogatást kaphat.