1990. október 15-én reggel úgy kelt fel a Nap Magyarországon, mint bármikor máskor, ám mikor lenyugodott, már egy picit megváltozott minden. Ezen a napon indult el hazánkban a kereskedelmi mobiltelefon-szolgáltatás az első hálózat hivatalos üzembe állításával.

Ma már ahhoz vagyunk szokva, hogy több konszern ajánlatai közül választhatjuk ki a legszimpatikusabbat, azonban 30 éve egyetlen céghez fordulhattak az érdeklődők. Ez a Westel 450 volt, amely az első időszakban mindössze három bázisállomással, illetve egy digitális központtal rendelkezett. Ebből fakadóan a lefedettség mértéke is nagyon alacsony volt, mindössze Budapest egy kis részén lehetett mobiltelefont használni.

Ráadásul a mobiltelefonálás elképesztő költségekkel járt.

Szerény 75 000 forint csak a belépési díj, a havi előfizetésért több, mint 6000 forintot kellett kifizetni, és akkor még nem is beszéltünk a nagyjából 100 000 forintos készülékárról. Mindezt úgy, hogy 1990-ben a havi bruttó átlagkereset 13 447 forint volt. 

A bunkofon korszak

Az indulást követő egy hónapban 15 000 ember döntött a Westel 450 által kínált csomag mellett. Ez ma már elképzelhetetlen, hiszen 2021-ben gyakorlatilag bárkinek lehet mobilja, köszönhetően annak, hogy pár ezer forintból beszerezhető a készülék, és aktiválható a legolcsóbb csomag. Tehát nem túlzás azt állítani, hogy luxuscikk volt a mobil, és ezt a felhasználók száma is tükrözte.

Az első mobiltelefonok azért még nem annyira voltak mobilok, mint a mai készülékek.Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Wolfgang Weihs

Akkoriban persze még csak telefonálni lehetett ezekkel az eszközökkel, szó sem volt SMS-ről, kameráról vagy pláne elérhető internetes tartalmakról. De ettől függetlenül persze státuszszimbólumként is funkcionált a mobil még éveken át, ha valaki birtokolt egyet, az azt jelentette, hogy az illető gazdag, és befolyásos. És akadtak olyanok, akiknek valójában alapvetően emiatt volt szükségük egy ilyen berendezésre.

Azaz, hogy lehetőleg minél több ember lássa, tudja, hogy kik is ők, és milyen pozícióban vannak. 

Ők, azok akik mindent megtettek, hogy a környezetük tudomására hozzák, hogy rendelkeznek ilyen különleges készülékkel. Nagy hangon ordítottak a telefonba a nyílt utcán vagya buszon mindenféle hatalmas üzletekről, utolsó lehetőségekről, lejáró határidőkről magyaráztak. Társaságban látványosan elvonultak, a készüléket, mint egy fegyvert lóbálva maguk előtt. Még az olasz író-filozófus Umberto Ecot is megihlették, aki 1992-ben rövid esszét írt "Hogyan ne használjunk rádiótelefont?" címmel a kulturálatlan mobilozásról. Írásában arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az igazán fontos emberek nem kényszerülnek arra, hogy egy pillanatnyi szünetet sem tartva, éjjel-nappal készenlétben állva, a környezetükre fittyet hányvatelefonálgassanak.

Eleinte tényleg csak leggazdagabb, vagy legfontossabb emberek engedhették meg maguknak a mobiltelegont.Forrás: Shutterstock

Ekkoriban volt divat az övre vagy nadrágra csatolható tok, amelyből úgy kandikált ki a telefon, mint száz-százhúsz évvel korábban a vadnyugati mesterlövészek pisztolytáskából a hatlövetű markolata. Még olyan élelmes kereskedő is akadt, aki ebből a magatartásból úgy akart pénzt csinálni, hogy műanyagból készült, élethű, de beszélgetésre alkalmatlan replikákat árult. Ezek csupán arra voltak, jók, hogy lehessen velük villogni, és vitték is őket. Egy mókás városi legenda is kötődik az ilyen kacatokhoz, amely szerint egy férfi a buszon hangosan mindenféle komoly befektetésekről, átutalásokról magyarázott az utastársai nagy örömére. Azonban a jármű megállt egy hirtelen baleset miatt, mire a sofőr szólt az úrnak, hogy ha úgyis van telefonja, akkor hívja ki a mentőket, és csak ekkor derült ki, hogy egy játékmobillal parádézott a "fontos üzletember".

Ez volt az az időszak, amikor megszületett a "bunkofon" terminus, amivel értelemszerűen nem a technológiai szenzációnak számító termékeket, hanem annak használóit illette a köznyelv. Nyilván sokan voltak, akik irigyek voltak, de az is tény, hogy minősítgetésnek volt alapja. Az iskolában értelemszerűen nem fordítottak figyelmet erre, és a színházakban, mozikban, valamint koncerttermekben is el kellett telnie egy kis időnek (és néhány botránynak), amíg rájöttek, hogy fel kell hívni a tisztelt nagyközönség figyelmét, hogy az előadás kezdete előtt kapcsolják ki a készülékeiket. 

Sok minden megváltozott

1997-1998 környékére viszont jelentősen lecsökkentek az árak, és így a mobilok a korábbinál sokkal több ember számára elérhetővé váltak. Rövid idő alatt hatalmas robbanás történt a penetráció terén, és a kétezres évek elejére már arra néztek furcsán, akinek nem volt ilyen eszköze. Általánosan elterjedtté vált az SMS, felbukkant a WAP, már nem volt sikk a hordozható telefon, és ezzel párhuzamosan a kulturáltabb használatába is szép lassan belejöttek az emberek. Azóta felnőtt több olyan generáció, amelynek tagjai beleszülettek a mobilozásba. Ők teljesen másként tekintenek ezekre az eszközökre, de érdekes módon még mindig akadnak a telefonokkal kapcsolatos viselkedési problémák.

Még 30 év után sem feltétlenül alakult ki a telefon használatának helyes kultúrája.Forrás: Shutterstock

Gondolunk itt azokra, akik bömböltetik a zenét a villamoson, ordítva beszélnek a vonaton koncerten belevakuznak az énekes arcába, kitakarják mások elől a képet, vagy baleseteket videóznak, hogy csak néhány példát említsünk. Hiába van ma már több szolgáltató, hiába lehet rengeteg gyártó termékei közül választani, hiába jelentek meg új szolgáltatások és funkciók, bizonyos dolgok nem változtak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!