Itt a legújabb okostelefon, erre senki nem számított

feltekerhető, nyújtható, kijelző, telefon
A feltekerhető képernyőjű telefonoktól nagyon sokat várnak.
Vágólapra másolva!
A telefonos szektorban évtizedek óta minden szereplő a sikeres újdonságot hajkurássza, azt az innovációs megoldást, amely utat mutathat az iparágnak egy időszakra és ezáltal az élre lökheti az adott vállalatot. A piaci résztvevők mindegyike az "új iPhone-t" keresi, hiszen az Apple egyetlen készülékkel és koncepcióval képes volt örökre bebetonozni magát az élvonalba, és így jelentenek követendő példát.
Vágólapra másolva!

Az új megoldások sokszor görcsösnek tűnő hajszolásának eredményeként az elmúlt időszakban is jó pár fura modell látott napvilágot. E koncepciónak köszönhetjük például a dupla képernyős készülékeket, a készülékházból kipattanó szelfikamerát, vagy széthajtogatható mobilokat.

A feltekerhető képernyőjű telefonoktól nagyon sokat várnak Forrás: Origo

És ugyanebbe a vonalba tartoznak a feltekerhető kijelzőjű, nyújtható készülékházzal bíró eszközök is, amelyek egyes vélemények szerint tényleg életképes alternatívát jelenthetnek akár a közeljövőben is már a hagyományos készülékek mellett. De tényleg így van ez? Ennek jártunk utána.

Feltekerhető mobil - Az meg mi?

Amikor először hallottunk arról, hogy feltekerhető kijelzőjű mobilt fejlesztenek, arra gondoltunk, hogy egy henger alakú készülékházból lehet majd előhúzni a képernyőt. Ez valóban forradalmi újítás lett volna, amely átírhatta volna az iparág szabályait, ám nagyon úgy fest, hogy erről szó nincs. Amit ma feltekerhető képernyőjű kijelzővel ellátott készüléknek neveznek, az alapállapotban olyan, mint egy okostelefon, csak, hogy a képernyő néhány hüvelykkel megnövelhető a készülékház széthúzásával.

Ezek a termékek lehetnek hagyományos méretű okostelefonok és tabletek is Forrás: Origo

Ezáltal értelemszerűen megnő a képátló is, és a telefonból gyakorlatilag egy tablet lesz.
Gyakorlatilag ugyanezt tudják a széthajtogatható készülékek is, amelyek ma nagyon menőnek számítanak. De ez az új vonal lényegesen vékonyabb modellt eredményezne "normál", kicsi állapotban, ami tényleg előny lehet.

Az LG nagy reményeket fűzött e készülékekhez Forrás: Origo

Emellett az is tény, hogy iszonyú jól néz ki, amikor a felhasználó kezében szó szerint megnyúlik a telefon. Ez pedig fontos faktor lehet sokak számára egy vásárlási döntés meghozatala során. Rengetegen vannak ugyanis, akik imádják a figyelemfelkeltő készülékeket, az olyan státusszimbólum mobilokat, amikkel lehet villogni.

Mielőtt beszántotta volna a telefonos üzletágát Forrás: Origo

Természetesen csak és kizárólag OLED kijelző jöhet szóba, ugyanis csak ez a technológia teszi lehetővé, legalábbis pillanatnyilag az ilyen extrém módon hajlítható képernyők megalkotását. Nem is foglal ez sok helyet, és ebből fakadóan a teljesítmény, illetve az akkumulátor kapacitás terén nem kell kompromisszumot kötni elvileg az ilyen típusú termékek használata esetén. Ez pedig két olyan fontos szempont, amivel ha probléma lenne, lehetne is kukázni az egész koncepciót.

Működik?

A legszebb az egészben, hogy a dolog tényleg működik. Több cég is foglalkozik ilyen irányú fejlesztésekkel, és közülük a legmesszebb az Oppo nevű kínai márka jutott. A cég az Oppo X nevű termékét Magyarországra is elhozta annak kapcsán, hogy a vállalat hivatalosan is megkezdi a terjeszkedést hazánkban. Ezen az eseményen megnézhettük, ki is próbálhattuk, és meggyőződhettünk róla, hogy a megnyúló telefon nem csalás, nem ámítás, hanem maga a valóság.

Semmi sem tökéletes

De az is kiderült, hogy miért van még mindig prototípus állapotban az Oppo X. Bizony többször is előfordult, hogy az Oppo munkatársa hiába adta ki a parancsot, a termék nem reagált rá, ami azt jelzi, hogy még nem száz százalékosan kiforrott a masina. Emellett az is világossá vált, hogy úgy kell bánni vele, mint a hímes tojással. A finom mechanika és a feltekert képernyő érezhetően nem tolerálja túl jól az eséseket, ütődéseket.

Ez pedig a mai világban, amikor átlagban minden negyedik ember betört/berepedt kijelzőjű készülékkel mászkál, bizony komoly probléma lehet.
Emellett az is tény, hogy sokan nincsenek meggyőződve a képernyőt feltekerő rendszer megbízhatóságáról. Ha pedig ez elromlik, akkor értelemszerűen maga a termék is elveszti értékének jó részét. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez az egész feltekerés-nyújtás teljes mértékig motorosan történik, amely értelemszerűen energiát követel. Ez pedig a mai világban, amikor a telefonok üzemideje még mindig messze a kívánatos alatt marad, és minden modellt tölteni kell naponta akár többször is, bizony gondot okozhat. És akkor még nem is beszéltünk az egyik legfontosabb tényezőről, az árról: Ha abból indulunk ki, hogy a lényegesen egyszerűbb, hajlítható OLED képernyős telefonok mennyibe kerülnek, akkor egészen biztos, hogy a nyújtható készülékek valami elképesztően drágák lesznek majd, legalábbis az első körben. Mindez pedig komolyan visszavetheti az érdeklődést e termékek iránt.

Ez lesz a jövő?

Erre a kérdésre most még nem lehet biztos választ kapni. A mérleg egyik serpenyőjében ott vannak az előnyök, és maga az, hogy ez a technológia új utat jelenthet a mobilos iparágban, ami már önmagában egy óriási dolog. Viszont tény, hogy vannak komoly nehézségek és kihívások a nyújtható képernyőjű telefonok előtt. Ezt tökéletesen jelzi, hogy több nagy cég is nagy reményekkel vágott bele egy ilyen projektbe. A Xiaomi és az LG is már ott tartott, hogy készen voltak a reklámképek, megvolt a piacra kerülés dátuma, és mégis lefújták a dolgot. Sőt, azt is meg merjük kockáztatni, hogy az LG mobil divíziójának bukásában is kulcsszerepet játszott ez a kudarc.

A mi véleményünk az itt az Origo TechBázisnál, hogy az Oppo X alapvetően meghatározza majd e termékcsalád esetleges jövőjét. Amennyiben a készülék megmarad a működőképes prototípus szintjén, akkor szerintünk ezt a vonalat elfelejthetjük. Amennyiben viszont a kínai cég tényleg átlép az utolsó akadályokon, és piacra lép ezzel a készülékkel, akkor az komoly nyomást helyez a riválisokra is. Ezt követően pedig minden bizonnyal egyre több ilyen mobillal találkozhatunk majd.