Óriási sikernek tűnik a Steam Deck

valve steam deck marokkonzol kézikonzol videojáték
Steam Deck
Vágólapra másolva!
Európában még előrendelhető jövő év eleji kiszállítással a kézikonzol.
Vágólapra másolva!

Nagy meglepetést okozott csütörtökön a Nintendo Switch-re hasonlító Steam Deck bejelentésével a Valve. A termék létezése már jó ideje nem volt titok, de a leleplezésére senki sem számított, a leggyorsabb előrendelők a tervek szerint idén decemberben kapják majd meg a játékgépeiket.

Steam Deck Forrás: Valve

A bemutatását követően nem volt magától értetődő, hogy mekkora érdeklődésre lehet számítani a Steam Deck iránt, azonban az elmúlt napok jelei alapján nagyon fogy, a Valve szerint az első másfél órában 110 ezer foglalást adtak le a 256 GB és az 512 GB háttértárral szerelt variánsaira. Mostanra eljutottunk odáig, hogy Európában még lehet 2022 első negyedévi kiszállítással rendelni belőle, azonban az észak-amerikai érdeklődőknek már a jövő év második vagy harmadik negyedévéig kell várniuk a kütyüik megérkezésére.

Természetesen nem világos, hogy a jelenlegi chiphiányos időkben a Valve mennyi alkatrészt és gyártókapacitást tudott lekötni a Steam Deck tömeggyártására, azonban nyilvánvaló, hogy a megboldogult Steam Machine számítógépekkel ellentétben a Deckre érdemi piaci igény van.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!