Vércukrot és vérnyomást is mérhetnek a jövő okosórái

Rockley Photonics szenzor
Vágólapra másolva!
A Rockley Photonics előállt egy érdekes szenzorral, ami rengeteg érték mérését teszi lehetővé.
Vágólapra másolva!

A Rockley Photonics az Apple egyik beszállítója, okosórás szenzorokkal látja el a vállalatot. A cég most egy új, fejlett biometrikus szenzort mutatott be, az eddigi legjobbat. A cégnél csak csuklón hordható klinikaként emlegetik a szenzort.

Ez ugyanis rengeteg érték mérésére alkalmas: méri a testhőmérsékletet, a vérnyomást, a véralkohol szintjén, sőt, a vércukor szintjét és a hidratáltságot is.

Forrás: Rockley Photonics

Az optikai szenzorok szünet nélkül, ráadásul nem invazív módon képesek ezen értékek leolvasására. Egyelőre az új szenzor viszont csak karkötővel együtt létezik, ami egy apphoz kapcsolódik. A következő hónapokban tanulmányokat folytatnak majd, és ha minden jól megy, akkor fogyasztói termékekben, vagyis rendes okosórákban is felbukkanhat a technológia. Akár már jövőre a Rockley szerint.