Így hallgathat ingyen zenét az interneten

fejhallgató zene fiatal nő
Egy jó fejhallgató és egy okostelefon kell csak és indulhat a zenehallgatás.
Vágólapra másolva!
Az internet sokak számára mind a mai napig egyet jelent a közösségi oldalakkal vagy a hírportálok, így például az Origo olvasgatásával. Pedig a világháló számtalan egyéb lehetőséget tartogat, például egészen döbbenetes mennyiségű zeneszám és egyéb audiotartalom várja a felhasználókat. Ezek elérése azonban nem mindig magától értetődő. Mostani cikkünkben azt járjuk körbe, hogy milyen ingyenes lehetőségeket kínál e téren a web.
Vágólapra másolva!

Telefon és PC

Ma már internetezés terén a mobilok felzárkóztak a sokáig egyeduralkodóknak számító számítógépek mellé, sőt már a televíziókkal is számolni kell. Viszont akadnak kisebb eltérések abban, hogy hogyan érhetőek el a különféle online szolgáltatások és tartalmak ezen eszközökön. A mobilokon és a televíziókon jellemzően minden szolgáltatáshoz egy-egy dedikált, külön applikáció letöltése és telepítése szükséges az alkalmazásboltokból, amelyekben ezek egyszerűen megkereshetőek, csak be kell írni a nevüket.

Egy jó fejhallgató és egy okostelefon kell csak, és indulhat a zenehallgatás Forrás: Shutterstock

A PC-k esetében is gyakran így működik a dolog, de ott egy weboldalra kell ellátogatni, és onnan letölteni a kívánt szolgáltatáshoz kapcsolódó szoftvert. Illetve a számítógépeknél sokszor még ennyi tennivaló sincs, hiszen böngészőn keresztül is élvezhetőek mindenféle installálás és telepítgetés nélkül a különféle tartalmak.

Zenehallgatás

Jó pár olyan online szolgáltatás létezik, amelyeken keresztül ingyen hallgathatóak dalok.

Fontos, hogy ezeket nem lehet letölteni, lemásolni a gépünkre, hanem a felhasználó csak ideiglenes hozzáférést kap a számokhoz, amelyek egy távoli számítógépen kapnak helyet.

Ebből fakadóan az ilyen típusú szolgáltatások igénybevételéhez állandó netkapcsolat szükségeltetik.

YouTube

Ezek között megtalálható a YouTube, hiszen a videómegosztó oldalon rengeteg zeneszám és videóklip is fenn van.

A YouTube is használható zenehallgatásra Forrás: Origo

A YouTube nagy előnye a könnyű kezelhetőség, azonban tény, hogy pusztán zenehallgatásra használni nagy luxus lehet, egyszerűen azért, mert túl nagy mennyiségű adatra van szüksége. Ez pedig mobilnet használata esetén problémákat okozhat, ami jelentős extra költségekkel járhat a felhasználók számára. Emellett az sem utolsó szempont, hogy a hang minősége olykor egészen botrányos.

Spotify

A Spotify jobb megoldás zenehallgatásra, pusztán abból fakadóan, hogy ezt direkt erre találták ki. Félelmetesen nagy adatbázisának köszönhetően hatalmas mennyiségű dal érhető el az alkalmazáson keresztül.

A Spotify az egyik legnépszerűbb ingyenes zenehallgatást biztosító szolgáltatás Forrás: Origo

Köztük természetesen a magyar előadók számai sem hiányoznak. A Spotify lehetővé teszi lejátszási listák összeállítását és megosztását, tehát akár a barátaink számára is létrehozhatunk egy dalcsokrot, illetve akár idegenek is meghallgatják, hogy milyen az ízlésünk.

Van ingyenes verziója, amelynél a költségmentesség fejében reklámokat kell meghallgatni.

A hang minősége rendben van, de az tény, hogy a fizetős változat esetében jobb lesz a megszólalás.
Természetesen lehet benne keresni stílusra, illetve előadóra, valamint számcímre is. A szoftver pedig folyamatosan monitorozza a felhasználó zenehallgatási szokásait, és annak alapján képes neki számokat, zenekarokat és énekeseket is ajánlani.

Deezer

A Deezer hazánkban kevésbé ismert francia online zenei streaming szolgáltatás. A Spotifyhoz nagyon hasonlóan működik. Ezen is megtalálhatóak a magyar előadók felvételei is, és van ingyenes, illetve fizetős változata is.

SoundCloud

A SoundCloud a világ egyik legnagyobb online zenei közössége, ahova bárki felteheti a saját dalait, munkáit. Jelenleg több mint 256 millió felvétel érhető el ezen oldal révén, de ezek között értelemszerűen rengeteg, minden szempontból amatőr anyag is található. Viszont az is igaz, hogy a Spotify-jal ellentétben itt nincs semmilyen feltétel, ezt tényleg bárki használhatja a munkái megosztására. A kezelőfelülete nem annyira magától értetődő, felhasználóbarát, itt érződik, hogy nem alapvetően egy profitorientált megoldásról van szó.

A SoundCloudon rengeteg ingyenesen elérhető dal és mix is megtalálható Forrás: Origo

A hangminőség nagyban függ a feltöltött forrás minőségétől, ebből fakadóan e téren komoly különbségekkel lehet találkozni, a skála így a gyatrától a professzionálisig terjed. A SoundCloudon egyébként rengeteg DJ mix is található, és mindent összevetve azoknak lehet egy aranybánya, akik szeretik a zenei különlegességeket, az underground stílusokat, akik szívesen bogarásznak kezdő, szárnypróbálgató vagy ismeretlen zenekarok és előadók művei között is.

Rádiók

Az interneten keresztül rengeteg rádióállomás is hallgatható, ráadásul nemcsak az élő műsorok, hanem a konzerv adások is sokszor. Ez különösen akkor lehet hasznos, ha valaki regionális adókat szeret, és olyan helyen tartózkodik, ahol a hagyományos úton, azaz földfelszíni sugárzás révén azok elérhetetlenek.

A TuneIn rengeteg online rádióadót tartalmaz Forrás: Origo

Számos adónak van saját applikációja vagy weboldala, amelyen keresztül egyszerűen elérhetőek a műsorok. Viszont talán még egyszerűbb a gyűjtőoldalakra ellátogatni, ahol egy nagyon szimpla keresőfelület révén gyakorlatilag bármely webrádió egyszerűen fellelhető. Itt ráadásul kereshetünk akár stílusokra is, tehát ha például rock- vagy népzeneadót keres, azt is pillanatok alatt fellelheti. Ilyen gyűjtőoldal például a webradiok.hu, az onlineradiok.com (https://www.onlineradiok.com/), vagy a TuneIn, amely a világ egyik legnagyobb ilyen szolgáltatása.