Ragaszkodik a Windows 11 meglepő gépigényéhez a Microsoft

Windows 11
Vágólapra másolva!
Nem akarják, hogy a sokak által kifogásolt biztonsági igény kikerülhető legyen.
Vágólapra másolva!

Többször is beszámoltunk itt az Origo hasábjain a várhatóan idén érkező Windows 11-ről, ami hosszú évek után végül leváltja majd a jelenlegi Windows 10-et. Habár az új verzió inkább tekinthető egy nagyobb, átfogóbb frissítésnek, mintsem egy teljesen új operációs rendszernek, a Microsoft mégis elsőre meglepő hardveres követelményeket szabott a rendszernek.

A tervek szerint például legalább második generációs AMD Ryzen, valamint nyolcadik Intel Core processzorok kellenek majd a futtatásához, amik mindössze néhány éve vannak a piacon, így nem biztos, hogy nagyon sok számítógépbe eljutottak.

Ráadásul pusztán a nyers hardveres erőt tekintve látszólag semmi nem indokolja, hogy régebbi processzorokkal ne fusson az új rendszer.

Aztán kiderült, hogy részben az indokolhatja a viszonylag újabb hardverek megkövetelését a Microsoft részéről, mert egy teljesen új meghajtómodellt készítenek a Windows 11-hez, és ezt a régebbi eszközök nem biztos, hogy támogatni fogják. Mindenesetre a megjelenésig futó, félig-meddig publikus tesztverziót még lehet telepíteni régebbi hardverekre is, és a Microsoft azt ígéri, hogy a tapasztalatok alapján lehet, hogy a végleges változatot is engedélyezni fogják ezeken.

Forrás: Microsoft

Azonban a vállalat képviselője, Aria Carley arról beszélt, hogy ha egy mód van rá, akkor nem szeretnének engedni az eddig meghatározott minimum követelményekből, és ebbe beleértendő a TPM 2.0-s szolgáltatás támogatása is, ami talán a legnagyobb botrányt váltotta ki.

A TPM 2.0 egy olyan biztonsági szolgáltatás, amit a számítógépek alaplapjainak kell ismernie, és a legnagyobb probléma, hogy az otthon, külön-külön alkatrészekből összeépített masinák esetében még az utóbbi években vásárolt típusoknál sem magától értetődő a támogatása.

A laptopok, és a cégek által értékesített számítógépek esetén a TPM 2.0-t már 2016 óta megköveteli a Microsoft, így ott elméletileg ez nem jelenthet problémát, azonban azok a PC-rajongók, akik maguknak szeretik építgetni a gépeiket, már problémákba ütközhetnek.

Mindenesetre ha még a processzorra vonatkozó követelményeken lazít is a Microsoft, úgy látszik, hogy a TPM 2.0-hoz ragaszkodni a nagyobb biztonság érdekében, ami végső soron persze mindannyiunk előnyére fog szolgálni.