Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója bejelentette, hogy az alkalmazottak csak úgy térhetnek majd vissza a cég irodáiba, ha már megkapták az oltásaikat. A vállalat ezt a világszerte egyre jobban terjedő koronavírus-variáció, a delta mutáns miatt hozta meg.

Mindezt először az Egyesült Államokban vezeti majd be a Google, majd később kiterjesztik a világ más részeire is, habár hogy ezt pontosan miként tervezik, arról egyelőre nincs szó, hiszen számos országban a munkáltatónak egyszerűen nincs joga ahhoz, hogy előírja az oltást a munkavállalói számára.

Mindenesetre ezzel párhuzamosan Pichai azt is bejelentette, hogy a tervezett szemptemberi időponthoz képest csak később, október 18-tól válik újra kötelezővé a bejárás a Google alkalmazottainak.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az oltás az egyetlen módja annak, hogy egészségesek maradjanak az emberek, valamint megóvják a közösségüket. Ugyanakkor ígérete szerint figyelembe fogják venni az olyan körülményeket, mint hogy valaki különböző okokból nem kaphat vakcinát.

Sundar Pichai, a Google vezérigazgatójaForrás: AFP/2016 Getty Images/Justin Sullivan

Mindezt egyébként azt követően, hogy Urs Hözle, a Google egyik legrégebbi felsővezetője bejelentette, hogy a vírushelyzet tekintetében nagyon jól álló Új-Zélandról fog távmunkában dolgozni, és ezzel komoly felhördülést idézett elő az alkalmazottak körében, akik felhívták rá a figyelmet az úriember képmutatására, korábban ugyanis rendkívül ellenezte az otthonról való munkavégzést.

Ehhez hasonló eljárásban gondolkozik egyébként az Apple is. A szintén Kaliforniában székelő óriás a delta variáns terjedését látva újabb egy hónappal tolta ki azt a határidőt, amikortól az alkalmazottaknak ismét be kell járniuk, az Apple saját boltjainak több mint felében újra maszkot kell majd viselniük az eladóknak és a vásárlóknak attól függetlenül, hogy kaptak-e már oltást.

Ehhez hasonlóan a Facebook is megköveteli majd, hogy az amerikai dolgozói be legyenek oltva, a Netflix pedig az Egyesült Államokban forgatott filmjei és sorozatainál írja elő, hogy stáb mindenképpen immunizálva legyen.