Jó hírrel szolgált a PC-s játékosoknak a Sony

days gone videojáték
Days Gone
Vágólapra másolva!
A sejtett okból került a PlayStationhöz a Nixxes Software.
Vágólapra másolva!

Váratlan manőverrel lepte meg július elsején a számítógépes játékosokat a Sony, bejelentette a játékok más platformokra való portolására specializálódott, holland Nixxes Software felvásárlását. A vállalat konzolok között és konzolról PC-re is portolt játékokat, a PC-s gamerek java talán az újabb Deux Ex és Tomb Raider címek kapcsán ismerheti a nevét.

Days Gone Forrás: Sony

A PlayStation-üzletág vezetője a Famitsunak adott interjújában most megerősítette, hogy a Sony Worldwide Studios részévé vált Nixxes dolgozóinak két feladatuk lesz a jövőben: egyrészt támogatniuk kell más belső stúdiók játékfejlesztési erőfeszítéseit, másrészt pedig PlayStation-exkluzív termékek számítógépekre való portolását kell majd végezniük. A felvásárlás hallatán a többség az utóbbira tippelt az üzlet okaként.

A Sony egyelőre két PlayStation-exkluzívnak készült címet tett elérhetővé számítógépekre, ám a Horizon Zero Dawn és a Days Gone csak a kezdetet jelentik, a cég folyamatosan szeretne régebbi sikerjátékokat kiadni a PC-s közönség számára. A következő az Uncharted 4: A Thief's End lehet, erre maga a Sony utalt egy részvényeseknek adott prezentációjában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!