Vágólapra másolva!
Az egykoron a Voodoo kártyáiról ismert cég életjelet adott magáról.
Vágólapra másolva!

Aki nem mostanában vágott bele a PC-s piac követésébe, vagy régebb óta épít saját magának számítógépeket, az minden bizonnyal emlékszik az 1990-es évek legendás vállalatára, a 3dfx-re.

Akkor persze még a videokártyák mellé egy külön kártyaként kellett betenni a 3D-s gyorsításra alkalmas részegységet, azonban ezt a piacot egy darabig abszolút uralta a 3dfx a Voodoo elnevezésű kártyáival.

A Voodoo kártyákat nem csak azért szerettük, mert korábban soha nem látott grafikát tettek lehetővé, hanem a nagyon menőn kinéző, azóta ikonikussá vált dobozok miatt is szívesen emlékszünk vissza rájuk. Ezekről posztolt is egy képet a 3dfx Interactive váratlanul újraéledt Twitter-oldala, amiben azt ígérik, hogy "ezeket is visszahozzák majd".

Ezek előtt azonban egy másik twitteres bejegyzésben azt írták, hogy a vállalat 20 év után visszatér, és jövő csütörtökön egy nagy bejelentésre készülhetünk. Még a grafika is olyan, amit a 3dfx-től megszokhattunk korábban:

Hogy pontosan mi történhet, azt egyelőre nem tudni. A 3dfx ugyanis annak idején csődöt jelentett, majd 2002-ben felvásárolta az Nvidia, a 3dfx.com internetes cím pedig továbbra is az Nvidia oldalára irányít át. Szintén gyanús, hogy a fentebbi grafika ugyan valójában ütősen néz ki, azonban egy rajongó készítette még 2014-ben és elérhető a DeviantArt oldalán.

Könnyen lehet tehát, hogy valamiféle ötletes átverésnek vagyunk csak szemtanúi. Ha máskor nem, hát jövő hét csütörtökön kiderül, hogy érdemes volt-e reménykedni a 3dfx és az egykoron legendás Voodoo visszatérésében.