Az okostelefonos iparágban öldöklő a küzdelem, ahol a ma vagy pláne a tegnap sikerei már senkit sem érdekelnek. Emiatt a piaci szereplők egy része állandóan keresi, kutatja az újdonságokat, amivel a többiek fölé lehet nőni. Többen is komoly fantáziát láttak a hajtogatható kijelzőjű telefonokban, de a technológiai kihívások a legtöbb versenyzőt elrettentették. Azonban akadtak páran, akik belevágtak, köztük a Samsung, sőt mostanra már világosan látszik, hogy a dél-koreai cég lát a legnagyobb fantáziát az ilyen termékekben. Ezt tökéletesen bizonyítja, hogy idén nyáron két újabb ilyen masinával bővítették e készülékeik kínálatát a kisebb, kecsesebb Galaxy Z Flip3 és a nagyobb, monumentálisabb Galaxy Z Fold3 személyében, amely tényleg a jelenlegi mobiltelefónia egyik királyának tűnik.

Menő külső

A koncepció maradt a régi, tehát adott nagyjából hagyományosnak tűnő okostelefon, amely viszont széthajtogatható, mint a füzet. Mindezt úgy, hogy nem két külön képernyővel dolgozik, hanem egyetlen megjelenítővel, amelynek a megalkotása jelenti értelemszerűen a nagy kihívást. Értelemszerűen ez egyben azt is jelenti, hogy a telefonon található még egy kisebb kijelző is, ami akkor használható, ha a készülék össze van hajtva. Ez a megoldás elképesztően figyelemfelkeltő, és jelenleg a világ egyik legdizájnosabb, legmenőbb készülékévé teszi a Z Fold3-at. Erre biztos mindenki felkapja a fejét, ahogy az ember szétnyitja a mobilját, az odavonzza a tekinteteket.

Samsung Galaxy Fold3.Forrás: Origo

Az idei év egyik nagy újítása, hogy a készülék minden korábbi elődjénél jobban bírja a strapát. A készülékház erős fémből készült, a kijelzőt a legjobbnak számító Gorilla Glass Victus üveg óvja. Ennek köszönhetően ellenáll a víznek, túléli, ha leesik, és a karcolásoktól sem kell tartani. Azért mindenesetre nem árt neki azonnal venni egy tokot, mert mégiscsak egy vagyonokba kerülő készülékről van szó. Sajnos a fejhallgató csatlakozót lehagyták róla, igazodva a mai szomorú trendhez.

A termék összecsukva 15,8 centi hosszú, 6,7 centi széles és mindössze másfél centi vastag, szóval abszolút mobilis.

Kinyitva több helyet foglal, hiszen a szélessége a duplájára nő, emiatt ilyenkor már zsebre vágni nem lehet. 

Miért jó

A széthajtható kialakítás révén 7,6 hüvelykre növekedő képernyőméret természetesen számos előnyt kínál. Ilyenkor gyakorlatilag olyan, mintha egy kisebb tabletet tartanánk a kezünkben. Ez pedig nagyon hasznos lehet videók, filmek megtekintésénél, térkép használatnál, városnézésnél, vagy szimplán csak internetes oldalak böngészése során. Ráadásul a multitasking remekül működik, azaz egy időben futtatható több alkalmazás, vagy szolgáltatás. Tehát például lehet olyat, hogy a képernyő egyik oldalán egy térképet nézünk, a másikon pedig olvassuk a leírást az adott környékről.

A nagy képernyő a játékoknak is nagyon jót tesz.Forrás: Origo

Vannak bizonyos játékok, amelyeknek szintén jót tesz a megnövelt képméret.  Komoly extrája, hogy képes együttműködni a Samsung speciális aktív tollával, az S-Pen névre hallgató kiegészítővel. Ezzel remek rajzok, jegyzetek készíthetőek, viszont sajnos külön kell megvenni hozzá.

Így már tényleg olyan, mint egy kreatív notesz.Forrás: pcmag

A két kijelző Dynaminc AMOLED technológiára épül, tökéletes feketével, végtelen kontraszttal, ragyogó, természetes tónusokkal. A fényerő kellően nagy, eléri az 1200 nitet, így nappal is jól láthatóak, és a HDR anyagok megjelenítése is megoldott. A mozgásmegjelenítés a 120 Hz-es képfrissítési rátának köszönhetően hibátlan, folyamatos, akadozásmentes. A hátlapi képernyő 6,2 hüvelykes, de az átlagnál lényegesen keskenyebb, felbontása pedig 832 x 2268 képpont. A nagy, széthajtható képrnyő 7,6 inches, és 1768 x 2208 pixel megjelenítését szavatolja, tehát a részletességre sem lehet panasz. 

Bitang erő

Szerencsére a cég nem pusztán a külsőre, hanem a belsőre is odafigyelt. Igen komoly vas került ugyanis a Galaxy Fold3 készülékbe.

A Qualcomm 888 processzor és az Adreno 66 grafikus chip jelenleg a csúcsot képviseli, a  12 GB RAM pedig tiszteletet parancsoló.

Ennek köszönhetően ez egyike a jelenlegi legerősebb okostelefonoknak a világon, amiből fakadóan mindenre jó, amire manapság ilyen készüléket használni szoktak. Az alkalmazások futtatása, a netezés, csevegés, videókommunikáció villámgyors, döccenésmentes, és a stabilitásra sem lehet panasz. Az Android 11-re épülő Samsung One UI felhasználói felület remek, tud magyarul, és tele van egy csomó hasznos előre telepített extrával. Meg kell említeni az 512 GB-os háttértárat, amely évekre elegendő helyet biztosít a fényképeknek, videóknak, appoknak. A beépített hangszóró viszont nem valami nagy szám, e téren az új Fold csak a kötelezőt hozza. Hanghibák nincsenek, de a megszólalásból hiányzik az élet, így zenehallgatásra nem igazán alkalmas, és még egy igen olcsó BT hangsugárzó is lenyomja a hangminőség tekintetében. 

Azt fontos megjegyezni, hogy a termék támogatja a legújabb mobilkommunikációs szabványt, nagyon helyesen, az 5G ugyanis számos előnyt kínál, amitől gyorsabb lesz az online tartalmak elérése, és energiahatékényabb lesz a működés. És ha már itt tartunk: A 4400 mAh kapacitású, nem cserélhető akkumulátort kapott, ami ilyen képességek és képméret mellett nem számít kiemelkedőnek. Ebből fakadóan az üzemidő is csak átlagos, azaz 50 százalékos fényerő mellett a használattól függően 6-10 óráig bírja energiával. A gyorstöltés és a vezeték nélküli töltés is támogatott, amelyek kellemes kényelmi extrát jelentenek. 

Képalkotás

Három darab 12 megapixeles kamera került a hátuljára, amelyek mindegyike hasznos, és tényleg sokoldalúvá teszi a képalkotást. A főkamera éjjel-nappal remek minőségű fotók összehozására képes.

A kamerarendszere sem mindennapi.Forrás: Origo

Az ultraszéles, és a 2x optikai nagyítást kínáló másik egység a sötétet nem szereti, de nappal, vagy közepesen erős mesterséges fénynél már remek képeket lehet velük lőni. A videózásnál a 4K felbontás kiválasztható, emellett a képstabilizátor sem hiányzik, és a HDR10+ formátum is kiválasztható. Ennek köszönhetően egészen jó minőségű mozgóképek rögzítésére is van lehetőség. Két darab szelfi kamera is található rajta, amelyek közül a hagyományos, 10 megapixeles egység a jobb.  A másik, 4 megapixeles darab viszont a kuriózum, mert ezt a belső képernyő alá rejtették el arra az esetre, ha kinyitva szeretnénk szelfizni a telefonnal.

Bizonyítvány

Az új Fold egyértelműen előrelépést jelent minden téren az elődeihez képest, de tény, hogy nem akkora forradalmi újítás. Inkább azt mondanánk, hogy tovább políroztak a részleteken, aminek köszönhetően egy még jobb, felhasználóbarátabb termék született. A teljesítménye hozza a mai topkészülékek szintjét, a kijelzője remek, és úgy általában nincs gyenge pontja a készüléknek. A kihajthatóság révén továbbra is nagyon exkluzív érzetet kelt a használata, ám mindennek ára van, hiszen 700 000 kemény magyar forintot kérnek el érte. Azaz jelenleg nem csak a világ legjobb, legegyedibb, hanem legdrágább mobiljai közé is tartozik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!