Már százmillióan viselnek Apple Watch okosórát

Az Apple Watch Edition változat aranyházba kerül, ez lesz a legdrágább
Vágólapra másolva!
Az idei második negyedévben 27 százalékkal nőtt az okosórás piac.
Vágólapra másolva!

Kétséges volt az első években az okosórák sikere, hiszen addigra a klasszikus karórák kora is erősen leáldozott, ráadásul a korai modellek a kinézetük, az üzemidejük és a kevés tényleges előnyük miatt kevesek érdeklődését keltették fel. A gyártók viszont ütötték a vasat, mostanra pedig az általános fejlesztéseken túl főként az egészségügyi szenzoraiknak köszönhetően befutottak az okosórák.

Apple Watch Edition Forrás: Apple

A Counterpoint Research szerint éves összehasonlításban az idei második negyedévben 27 százalékot nőtt az eladott okosórák száma. Az Apple megtartotta a piacvezető pozícióját, az értékesített termékek 28 százaléka Apple Watch volt, a viselőinek száma mostanra meghaladta a százmilliót. Ettől függetlenül a cég elveszített olyan 2% részesedést, ami jókora részt a 100 dollár alatti okosórák robbanásának tudható be.

Éves szinten 547%-kal nőttek a megfizethető modellek eladásai.

A második helyet képes volt megtartani a Huawei (9,3%), a Samsung pedig bronzérmet szerzett a 7,6% részesedésével. Az utóbbi szereplésénél sokkal meglepőbb, hogy a negyedik legtöbb okosórát eladott gyártónak 6% részesedéssel az Imoo bizonyult, a többség számára valószínűleg ismeretlen gyártó specifikusan gyerekeknek szánt termékeket készít. Végül az ötödik helyre a Garmin jött be 5,8%-kal.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!