Méregdrága techkészülékek, de vajon mire jók?

Drága, milliós, tech, készülék
Íme egy brutálisan drága fejhallgató: Final Audio D8000 Pro Edition.
Vágólapra másolva!
Ha tetszik, ha nem, a brutális árú, olykor szemérmetlen luxusnak tűnő termékek mindig is részei voltak az elektronikai-technológiai szektornak. Ez persze nem véletlen, hiszen egy ilyen kompetitív, az innovációra erősen építő iparágban mindig nagy pénzek mozogtak, és a piaci résztvevők épp úgy hajlandóak voltak költeni a csúcstechnológiára, prémium termékekre, mint maguk a fogyasztók. Mostani válogatásunkban néhány egészen extrém példát gyűjtöttünk össze olyan modellekből, amelyek árának láttán az ereinkben megfagy a vér.
Vágólapra másolva!

Kávéfőző milliókért

Ön adna 16 500 dollárt, azaz mintegy 5 millió forintot egy kávéfőzőért? Bizony akad olyan ember, aki hajlandó kiköhögni egy ekkora vagyont ezért. Igaz nem egy hagyományos kotyogóst kap ezért, hanem egy V12-es motornak kinéző, minőségi anyagokból készülő szörnyeteget az Espresso Veloce jóvoltából.

Espresso Veloce, a luxuskávéfőző. Őrületesen néz ki, de az ára is az Forrás: Espresso Veloce

Ennek része egy hőcserélő és egy nagynyomású szivattyú, amely a forró vizet a csöveken keresztül továbbítja a fejbe, ahol 22 bar nyomással készül el végül a forró ital. Az egész természetesen egy hatalmas monstrum, és állítólag elképesztő finom kávét főz, de hát ennyi a minimum ezért a pénzért.

Egér aranyáron

Ha számítógépes egér vásárlására kerül sor, akkor az ember ahhoz van szokva, hogy maximum 20-30 000 forintból megúszhatja az egészet, és akkor már ezért egy igazán prémium szintű darabot kap. Pedig mindez semmi, aprópénz az igazán drága darabokhoz képest.

Íme a világ egyik legdrágább egere Forrás: 3Dconnexion

Itt van például a 3Dconnexion SpaceMouse Enterprise névre hallgató digitális rágcsáló, amely nagyjából 200 000 forint körüli összegért vihető haza. Ez valami irtózatosan sok pénz egy egérkéért még akkor is, ha jól megszórták programozható gombokkal, több profil is létrehozható benne, és találhatóak rajta LCD kijelzők, amelyek megkönnyítik a kezelését.

Nem egy szokványos darab, ám ez az árán is látszik Forrás: 3Dconnexion

Állítólag tervező és grafikus programok használata során olyan, mint az álom, de hát bárhogy nézzük, azért ez mégiscsak egy egér.

A tévé, aminek az árából lakást lehet venni

165 000 nem sok egy tévéért, mondhatná bárki, ami igaz is, feltéve, hogy forintról és nem dollárról van szó. Mert így már egészen más a leányzó fekvése, hiszen ennyiért, azaz nagyjából 47 millió forintért már egy korrekt lakást lehet kapni valamelyik magyar nagyvárosban. Mégis van olyan cég, aki ennyiért kínál televíziót, és persze akadnak, akik meg is vásárolják az ilyen ultradrága készülékeket.

A termék MicroLED képalkotási eljárása épül Forrás: Samsung

Konkrétan a Samsung idén bemutatott, egyébként technológiai bravúrnak számító, egyedülálló, vetélytárs nélküli MicroLED televíziójáról van szó, ami ennyibe kerül. A 110 hüvelykes, 4K felbontású készülék egy Igazi LED TV, hiszen minden egyes pixele mögött egy egyedileg vezérelhető RGB LED kapott helyet. Ez a megoldás elképesztően jó képminőséget, hatalmas kontrasztot és fényerőt szavatol. De hát bármennyire is rózsaszín a szemüveg, amit felveszünk, azért mégiscsak egy tévéről van szó, ami 50 millió forintba kerül.

Kincs a fejen

Az audió eszközök univerzumában bizony nem ritkák az értelmezhetetlenül drága készülékek, és ez alól a fejhallgatók sem kivételek. Sőt, ebben a termékcsaládban kifejezetten sok az ilyen masina. Ezek egyike a Final Audio D8000 Pro Edition nevű darab, amely írd és mondd 1,3 millió forintba kerül. Bizony, egy fejhallgató.

Íme egy brutálisan drága fejhallgató: Final Audio D8000 Pro Edition Forrás: Final Audio

Ráadásul ezért cserébe nem is valami gyémántokkal kipitykézett, színaranyból készült ketyerét kap az ember. Persze nem egy átlagos masináról van szó, hanem egy über profi, félig nyitott, planar magnetic technológiára épült, csúcs megszólalást produkáló eszközről.

Kézzel készítik, azért ilyen brutálisan drága Forrás: Final Audio

A termék annyira jó, hogy zenészek, stúdiósok is használják, de hát ez talán nem is meglepő.

A vagyonokat érő laptop

A hordozható számítógépek ára kicsit megugrott a járvány következtében kialakult alkatrészhiány miatt. De ez is azt jelenti, hogy egy jobb gép kétszázezer forint környékétől már elérhető. Az extra darabok nyaldossák a milliót, de van olyan gép, amely még ezeken is csak kacag.

Az Asus csúcslaptopjáért vagyonokat kérnek Forrás: Asus

Ez pedig a világ egyik legdrágább szérialaptopja, amely nem azért kerül sokba, mert drágakövekkel pakolták tele, hanem mert irgalmatlan hardverrel rendelkezik. Ez pedig nem más, mint az Asus ProArt StudioBook One, amelynek árcéduláján döbbenetesen vastagon fogott a toll.

A készülékért 3,5 millió jó magyar forintot kell letenni az asztalra.

Igaz, a tudása tényleg világrengető, hiszen például egy 15,6 inches 4K UHD felbontású, HDR támogatású kijelzővel látták el, a 24 GB RAM is félelmetes, de az igazi nagy extrája az NVIDIA Quadro RTX 6000 videókártya, ami egy komplett munkaállomást csinál ebből a termékből. Ez a laptop így gyakorlatilag mindenre alkalmas, még akár professzionális ipari 3D tervező szoftverek futtatására is, a játékok pedig sírnak rajta örömükben.