Újabban különösen sokakat felejtett el reggelente felébreszteni.

Kínos az iskolából vagy a munkahelyről elalvás miatt elkésni, az esetet követő magyarázkodáskor pedig olcsó kifogásként hangzik, hogy rejtélyes módon elfelejtett ébreszteni a mobil. Ettől függetlenül a régóta okostelefont használók jókora része már biztosan járt úgy, hogy érthetetlen okból tényleg nem ébresztette fel reggel a készüléke.

A kép csak illusztrációForrás: Getty Images/iStockphoto/domoyega/Nikola Micic

A Google Óra alkalmazást használók esetében ez egy évek óta visszatérő panasz az értékelésekben, amellyel látszólag nem képesek mit kezdeni a fejlesztők. A napokban nagy botrány tört ki emiatt az Óra háza táján, a korábbi egy-egy bejelentés után hirtelen tömegével kezdtek záporozni a hiba miatti egycsillagos értékelések a play áruházas termékoldalára. A pórul jártak többek közt Google, Samsung, OnePlus, és Xiaomi mobilokon is tapasztalták a problémát, nem márkaspecifikus jelenségről van szó.

Viszont érdekes, hogy a panaszosok legalább egy része gyári dallam helyett a Spotify-integráción keresztül zeneszámot állított be ébresztési hangként, a dallamra való visszaállás pedig látszólag megoldotta a problémát. Egyelőre nem világos, hogy mennyi tényleges okozati összefüggés van a Spotify-integráció kikapcsolása és az ébresztőóra működésének helyreállása között, ám egy próbát megérhet a hibától szenvedők számára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!