Több mint 70 eszközre adhatja ki a Xiaomi az Android 12-t

Xiaomi Mi 11
Vágólapra másolva!
Összeállt egy nem hivatalos lista azokról a Xiaomi, Redmi, Poco és Black Shark eszközökről, amelyek megkaphatják az Android 12-t.
Vágólapra másolva!

A Xiaomiui összeállított egy nem hivatalos listát, amelyen azok a Xiaomi, Redmi, Poco és Black Shark eszközök szerepelnek, amelyek a jelenlegi hírek szerint megkaphatják az Android 12-es frissítést. A Xiaomi nem erősítette meg a lista hitelességét, hivatalos információkat sem adott ki az új rendszerre vonatkozóan. A Xiaomiui azonban állítja, belsős információk alapján állt össze a lista (és általában igaza van a szivárogtatónak, aki a fiók mögött áll).

Xiaomi Mi 11 Forrás: expert reviews

A szakértők szerint nem a Xiaomi lesz a leggyorsabb a frissítések terén, hanem a Google, majd feltehetően a OnePlus és a Samsung. Kis szerencsével a Xiaomi csúcskészülékeken sem kell majd nagyon sokat várni, egyes modelleken már belsőleg, zárt bétában tesztelik az Android 12-t.

Elsőként a Mi 11 szériás modellek frissülnek majd Android 12-re, feltehetően a MIUI 13 formájában. Azután a Redmi K40, majd a Xiaomi Mi 10 és a Redmi K30 széria következhet.

Forrás: xiaomiui