Pontosan ebbe a kategóriába tartozik a bő másfél évtizede bemutatott Psychonauts, amely papíron csak egy viszonylag egyszerű platformjáték volt, ám extrém látványvilága és története miatt rengetegen beleszerettek.
Készült belőle három éve VR-os epizód, 2020-ban pedig egy sikeres közösségi finanszírozású kampányt követően elkezdték fejleszteni a "rendes", azaz konzolokra és PC-kre szánt, hagyományos kialakítású második részt.
A dolognak nagy lökést adott, hogy végül a Microsoft is felkarolta az ötletet, és így a 2021 nyarán megjelent a folytatás számítógépre és konzolokra egyaránt. Mi az utóbbi verziót próbáltuk ki, ráadásul a világ jelenlegi legerősebb játékgépén, azaz Xbox Series X-en.
Az az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy gyökeres, óriási változást nem eszközöltek a játékmenetben. Azaz, a Psychonauts 2 is egy ízig-vérig platformjáték. Tehát a játékos egy viszonylag kötött területen mozog alapvetően előre, és ennek során mindenféle ügyességi, logikai és akciófeladatokat kell megoldania. Tehát például ugrándozni kell a mélybe hulló, semmiben levegő platformokon (ugye innen jön a stílus elnevezése), felbukkanó ellenségekkel kell megküzdeni, vagy a képességeket, tárgyakat kell okosan használni az előrejutáshoz.
Aki az open world világokban megszokott szabadságot keresi, az nem itt fogja azt meglelni. Viszont cserébe elméletileg komplexebb, bonyolultabb és trükkösebb feladatokat kaphatunk. Nos, ezzel egy darabig itt sincs gond, de aztán a játék harmada után egyre inkább azt érezzük, hogy elfogytak az ötletek, és repetitívvé válik az előrehaladás. Ez pedig egy idő után egyszerűen unalmassá teszi a játékot. Az ember nem érzi azt a mindent elsöprő késztetést, hogy püfölje a kontrollert a végkimerülésig, ami az igazán nagy programok sajátja.
Az első részt a borzasztó irányítás miatt érte sok kritika, de ezen rengeteget javítottak. Hát volt rá másfél évtizedük, szóval annyira nem meglepő a dolog azért. A vezérlés logikus, van tanító folyamat, a feladatokat úgy adagolják, hogy az embernek legyen ideje gyakorolgatni. A kameramozgás rendben van, bugok nincsenek, úgyhogy mindent összevetve az irányítás teljesen rendben van.
A Psychonauts első részéhez hasonlóan ezúttal is a Raz nevű fiatal srácot irányítjuk, aki egy extrém mentális erővel rendelkező embereket és mindenféle lényeket tömörítő szervezetnek (a Pszichonauták) dolgozik gyakornokként. A feladata, hogy felderítse, hogy ki irányítja az első rész főgonoszát, Dr. Lobotót, ki mozgatja a szálakat a háttérből.
Ehhez pedig a Pszichnoauta képességeit kell használnia, azaz be kell hatolnia mások elméjébe, és ott kalandozni. Ez pedig egy remek ötlet, hiszen ennek köszönhetően gyakorlatilag bármilyen környezetbe helyezhetik a játékot, mindent könnyű megmagyarázni azzal, hogy ez valakinek a saját fantáziavilága. A fejlesztők pedig éltek is a ziccerrel, és tényleg maximálisan kihasználták az ebben rejlő lehetőségeket. Ennek köszönhetően a Psychonauts 2 egy igazán őrült játék, amelyben tényleg minden megtörténhet. Az egyik pályán konkrétan egy szájban, fogakon, nyelven, illetve fogászati segédeszközök között zajlanak az események, hiszen éppen egy fogorvos agyában császkálunk. És tényleg egészen dilis élmény hatalmas fúrók, kaparók és agyarak között ugrabugrálni.
A történetvezetés ezúttal is szuper, és ez az elmék közötti mászkálás sokáig elviszi a saját hátán a játékot. A karakterek jól kidolgozottak, és némi szerepjátékvonalat is sikerült becsempészni a Psychonauts 2-be. Ugyanis a főszereplő kaphat különféle speciális képességeket, és azt a játékosnak kell eldönteni, hogy ezeket milyen irányba fejlessze, azaz ezek közül melyik legyen igazán hatékony.
Az Xbox Series X bivalyerős hardvere lehetővé teszi a remek grafika megjelenítését, hiszen a 4K HDR-támogatás megoldott. Azonban úgy érezzük, hogy a fejlesztők nem hoztak ki e téren mindig mindent a lehetőségekből. Összehasonlítva az Assassin's Creed, vagy pláne a nagyon hasonló stílusú Ratchett and Clank legújabb részével, a képi világ sokszor szegényesnek, elnagyoltnak, kidolgozatlannak tűnik. Persze lehet mondani, hogy rámentek a képregényes vonalra, és ezért döntöttek inkább az elnagyoltabb ábrázolás mellett.
De még azért így is sokszor olyan érzésünk volt, mintha egy rajzfilmet néznénk, és az is tény, hogy az animációk egészen jók. A hangok terén elég átlagos a program, mert a párbeszédeknél érződik, hogy több karaktert is ugyanaz a színész szinkronizált, és az effektek pedig nem annyira átütőek.
A hangulat remek, egyedi, köszönhetően annak, hogy az ötlet, a történet, a grafika és a hangok passzolnak.
Az ember tényleg képes órákra belefeledkezni a pszichonauták világába, és végül is ez az, ami egy játéknál igazán számít. De ettől függetlenül azért ott motoszkál bennünk az érzés, hogy ebben azért több volt, és hogy azért a készítők komoly ziccereket hagytak ki. Kultstátusz ide vagy oda, nem lennénk meglepve, ha ez lenne a Psychonauts utolsó része...
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!