Olyan erős volt a mezőny, hogy a döntőbe jutott, de nem dobogós helyezetteknek is felajánlották a segítséget a szervezők.

Közel száz izgalmas startup mérette meg magát a regionális szinten is különlegesnek számító iPonNovation versenyén, melynek eredményhirdetésére szerda este került sor. A hagyományteremtő program döntőjébe hat vállalkozást válogatott be a szakmai zsűri, a végső döntést pedig közösen hozta meg velük az iPon és a HRP. A program szakmai irányítását Kovács Péter vezetésével az XO.company vállalta.

Az iPonNovation harmadik helyét az AllRYS zsebelte be, ők egy vegán rizskészítmény piaci bevezetésén dolgoznak, melyet elsősorban sportolók számára fejlesztettek ki az energiazselék természetes alternatívájaként. A csapat a mesterséges alapanyagokat mellőző megoldásban látja a jövőt és a nemzetközi piac meghódítását tűzte zászlajára a rizsalapú smartfooddal. A döntőbe jutott csapatok közül ez volt az egyetlen, amelyik élelmezési projekttel indult.

A második helyezett a DIOO (Digitális Okosjáték Óvodásoknak) projekt lett. A játékos iskolaérettséget vizsgáló és felkészítő rendszer (hardver és szoftver) 16 létfontosságú képesség területén segít a gyerekeknek 2500 különböző játékkal, felhasználóbarát, érintőkijelzős formában. A csapat célja, hogy egyénre szabottan, a kicsik igényeire szabottan készítse fel a gyerekeket az iskolára, és felfedje a gyerekek rejtett képességeit. A DIOO egyik fontos célja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknek is esélyt adjon a felzárkózásra.

Az első helyet a DoBox szerezte meg. A vezeték nélküli, hordozható dokkoló állomásokat megtervező és gyártó csapat az Apple eszközeire koncentrál, ezekkel könnyíti meg a munkát. A DoBox használatával vezetékes egérrel és billentyűzettel is irányíthatóvá válnak az iPhone-ok és iPad-ek, a DoBox Pro pedig ennél is tovább megy: billentyűzetet, trackpad-et, számos csatlakozót és bővíthető tárhelyet kínál az iPad használóknak, hogy minden szempontból felvehessék a versenyt a laptopot használókkal. Hagymási Balázs, az iPon kommunikációs vezetője úgy fogalmazott: „A DoBox a kis- és nagykereskedelmi piacon, tehát az iPon és a HRP számára is ideális jelölt a nemzetközi piacralépéshez. Izgatottan várjuk a közös munkát."

A három dobogós helyezett mellett a többi döntőbe jutott csapattal is folynak az egyeztetések a jövővel kapcsolatban, az iPonNovation stábja ugyanis úgy ítélte meg, hogy ők is megérdemlik a támogatást, így a kezüket nem engedik el segítség nélkül.

Az iPonNovation különlegességét az adja, hogy a nyertesektől sem üzletrészt, sem kizárólagosságot nem vár el, a célja a startupok támogatása a függetlenség megtartása mellett. A nyeremények sem egyszerűen pénzt takarnak, hanem a termékek belistázása mellett professzionális piackutatást, sales és marketing workshopokat, termékbemutató videók készítését, logisztikai és raktározási támogatást, árazási és promóciós tanácsadást, illetve online marketing kampány lebonyolítását.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!