Közeledik az új Nokia táblagép

Nokia tablet
Vágólapra másolva!
Októberben tartja a következő termékbemutatóját a HMD Global, ezen pedig egy új Nokia tablet is érkezik.
Vágólapra másolva!

A Nokia márkanevet továbbra is az elérhető árú okostelefonok mezőnyében igyekszik erősíteni a HMD Global, azonban a szivárgásoknak hála tudjuk, hogy belépne a névvel a táblagépek piacára is. Nemrég hivatalosan is megerősítette a pletykákat a vállalat, tényleg új Nokia táblagép érkezik.

Nokia tablet Forrás: hmd global

Ez a következő termékbemutatón debütál majd, egy új 3310-es modell mellett látható: még képet is mellékelt a gyártó azzal a felirattal, hogy „minden, amit egy Nokia mobiltól várnánk, egy táblagépben".

Elvileg a tablet neve Nokia T20 lesz, és a belépőkategóriában indul majd, 10 hüvelykes kijelzővel és Unisoc chippel. Ha minden terv szerint alakul, akkor október 6-án debütál a termék.