Nem limitálják a bányászatot az Intel videókártyái

intel arc videokártya grafikus kártya
Arc néven kerülnek piacra az Intel videókártyái
Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudni, hogy vonzóak lesznek-e kriptózásra az Arc termékek.
Vágólapra másolva!

Izgalmas időket él az Intel grafikus vezérlőket fejlesztő részlege, a Radeon Technologies Grouptól leigazolt Raja Koduri vezette üzletág a következő hónapokban betör a nagy teljesítményű videóvezérlők piacára. Az Arc márkanévre hallgató termékei a jövő év első negyedévében laptopokban debütálhatnak, majd a másodikban asztali számítógépes grafikus kártyák formájában is elérhetővé válhatnak.

Arc néven kerülnek piacra az Intel videókártyái Forrás: Intel

Ennek megfelelően az Intel megkezdte a termékek beharangozását, a legújabb információcsepegtetés keretében a fogyasztói grafikus megoldásokért felelős Roger Chandler a Gadgets 360-nak adott interjújában elárulta, hogy az Arc videókártyák nem fogják limitálni a kriptovaluták bányászatának tempóját. Állítása szerint az Intel nem próbálja segíteni vagy akadályozni a kriptobányászatot rajtuk, a kérdéssel érdemben eddig nem is foglalkoztak az illetékesek.

Egyelőre rejtély, hogy az Intel Arc grafikus vezérlők egyáltalán mennyire felelnek meg a kriptovaluták előállítására.

A meglévő két piaci szereplő közül az AMD szintén ugyanezen az állásponton van, míg az NVIDIA egy ideje több-kevesebb sikerrel az LHR (Low Hash Rate) jelzésű GeForce videókártyákkal próbálja rossz ár-érték arányúvá tenni a kriptobányászok számára a főként gamereknek szánt termékeit. A történethez persze hozzátartozik, hogy ezzel egyidejűleg specifikusan nekik szánt gyorsítókártyák forgalmazásába kezdett, a gamerek iránt érzett felebaráti szeretet helyett üzleti célból próbál kibabrálni a bányászokkal.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!