Újból bocsánatért esdekel az Xbox atyja

CES 2017 50yrs Bill Gates Addresses Consumer Electronics Show computers rich technology wealthy
383983 03: Microsoft CEO Bill Gates unveils the new Xbox game console January 6, 2001 at the 2001 Consumer Electronics Show VIP's at the Hilton in Las Vegas, NV. (Photo by Steve Wilson/Newsmakers)
Vágólapra másolva!
Kulcsszerepet játszott az első konzol létrejöttében az AMD, aztán jött a hideg zuhany.
Vágólapra másolva!

Mostanra széles körben ismert a játékkonzolok iparának egyik legnagyobb hátbadöfése, ennek során több évnyi együttműködés után Nintendo az utolsó pillanatban üzleti okból faképnél hagyta a Sonyt, helyett a Philips segítségével próbálta elkészíteni a CD-ROM meghajtós SNES-t. A termék végül nem került piacra, viszont a Sony bosszúból saját konzol tervezésébe fogott, így jött létre a PlayStation.

Bill Gates az első Xbox játékkonzol CES 2001-en való bemutatásakor Forrás: Getty Images/Steve Wilson

Az Xbox atyja most felhívta rá a figyelmet, hogy a nagy rivális Xbox létrejötte sem volt éppen mentes a botránytól, a konzol létrejöttében ugyanis kulcsszerepet játszottak az AMD mérnökei, ők segítettek életre hívni a prototípusokat, eredetileg AMD Athlon processzor dolgozott a gépben. Seamus Blackley szerint a konzol bejelentésekor az első sorban ültek, és sosem felejti el a szomorúságukat, mikor Bill Gates kijelentette, hogy Intel Pentium 3 processzor van a konzolban.

Slusszpoén, hogy az Xbox bemutatásakor a demonstrálására használt prototípus még AMD processzoros volt.

Blackley eredetileg az IGN egyik podcastjában leleplezte le 2015-ben a kegyetlen hátbadöfést, állítása szerint végső soron Bill Gates döntése volt az Intel processzorra való utolsó pillanatbeli átállás, teljes mértékben politikai oka volt az AMD faképnél hagyásának. Az Xbox atyja már akkor is bocsánatot kért az AMD-től, azonban az Xbox huszadik évfordulója kapcsán ezt most újból megtette, mivel a mai napig rosszul érzi magát az ügy miatt.

Ettől függetlenül az AMD-nek nincs miért panaszkodnia, mára az első számú beszállítóvá vált a konzolpiacon: az Xbox 360-ba még csak grafikus vezérlőt adott, míg az előző és a jelenlegi generációs Xbox / PlayStation konzolok rendszerlapkáit teljes mértékben a vállalat tervezte.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!