Két új bővítőkártya jön az Xbox Series gépekhez

seagate xbox series bővítőkártya ssd háttértár
Három tagúra bővült az Xbox Series gépek belső háttértártárának bővítésére kitalált SSD-család
Vágólapra másolva!
Hamarosan 512 GB és 2 TB kapacitású modellek is kaphatóak lesznek.
Vágólapra másolva!

Pár hete kiszivárgott információknak megfelelően hamarosan két új bővítőkártya válik elérhetővé az Xbox Series játékkonzolokhoz, a belső háttértár kiegészítésére kitalált eddigi 1 TB-os modell mellett a gamerek 512 GB és 2 TB kapacitású modelleket is beszerezhetnek majd. A termékekért a megszokott módon a Seagate a felelős.

Három tagúra bővült az Xbox Series gépek belső háttértártárának bővítésére kitalált SSD-család Forrás: Microsoft

Az Egyesült Államokban az 512 GB-os modell novemberben 140 dollárért, míg a 2 TB-os decemberben 400 dollárért kerül majd piacra, az összegek nettó 44 ezer és 125 ezer forintoknak felelnek meg. Első körben mindkettő exkluzívan a Walmart áruházlánc boltjaiban és webshopjában lesz kapható, ami arra utal, hogy idén felettébb szűkös készletek állhatnak majd belőlük rendelkezésre.

Az új bővítőkártyák hazai forgalmazásának részletei hírünk írásakor még tisztázatlanok voltak.

Az ügyhöz további kontextust adva az 1 TB-os bővítőkártya 220 dollárba kerül az USA-ban, ami nettó 69 ezer forintnak felel meg, hazánkban pedig bolttól függően bruttó 85-94 ezer forintot kell otthagyni érte a kasszánál.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!