Összekötné a keresletet és a kínálatot az Instagram

instagram közösségi média hálózat social network
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Segítené az influencerek és a szponzorok egymásra találását.
Vágólapra másolva!

A vizualitásra épülő Instagram gyorsan a legkülönfélébb influencerek játszótere lett, akik jelentős részben reklámbevételtől, szponzoroktól szerzett pénzből élnek. Éppen ezért is meglepő, hogy a Facebook tulajdonában lévő vállalat eddig aránylag kevés figyelmet fordított a tartalomkészítők és a hirdetők összekötésére.

A kép csak illusztráció Forrás: Freestocks / Pexels

A közeljövőben némileg megváltozik majd a helyzet, az Instagram dolgozik a Direct csevegőjének üzleti jellegű kiterjesztésén. Az új elképzelés keretében a reklámozni kívánók az új „Partneri üzenetek" részben képesek lesznek csevegést kezdeményezni a szponzorokat kereső influencerekkel, így az üzeneteik nem vesznek majd el véletlenül a bejövő chatüzenetek cunamijában.

Emellett a céljaiknak megfelelő influencereket kereső márkák illetékesei új keresőt is kapnak, amelyben például nem, életkor, követőszám és hasonló paraméterek alapján keresgélhetnek az ideálisnak tűnő jelöltek között.

A mostani fejlesztések egy nagyobb terv részét képezik, Mark Zuckerberg szeretné jelentősen szélesíteni az Instagramon a „tartalomkészítői középosztály" méretét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!