Hamarosan könnyebb lesz a WhatsApp előzményeinek átköltöztetése

WhatsApp-előzmények költöztetése
Vágólapra másolva!
Apple iPhone-okról az Android 12-vel megjelenő készülékekre is át lehet majd vinni az előzményeket.
Vágólapra másolva!

A WhatsApp folyamatosan fejlődik, néha valóban hasznos funkcióval, néha pedig olyannal, aminek évek óta elérhetőnek kellene lennie. A csevegő előzményeit például eddig nem igazán lehetett átköltöztetni készülékcserekor. Egy ideje már lehetőség van rá, hogy aki Apple iPhone-ról Samsung mobilra vált, az megtegye ezt, de már a Google Pixeleken is támogatott a lehetőség.

A Google végül bejelentette, hogy minden olyan okostelefon, amely gyárilag Android 12-vel jelenik meg, megkapja ezt a támogatást, tehát hónapokon belül sok ilyen mobil lesz a piacon.

WhatsApp-előzmények költöztetése Forrás: WhatsApp

Az átvitel egyszerű: egy Lightning – USB-C típusú kábelre lesz szükség, amely összecsatlakoztatja az iPhone-t és az új androidos mobilt. Az első beállításkor elég egy QR-kódot beszkennelni, és minden WhatsApp-előzmény átkerül az új eszközre. Az ígéretek szerint a folyamat során minden védett marad, semmilyen fél nem fér az információkhoz. A régi készülék pedig többé nem tud majd üzeneteket fogadni.