Itthon is elérhető a Google biciklis navigációja

google térkép biciklizés kerékpározás útvonaltervezés
Hazánkban is elérhető már a Google Térkép biciklis útvonaltervezése
Vágólapra másolva!
Bárki küldhet visszajelzést a továbbcsiszolásának segítése érdekében.
Vágólapra másolva!

Mivel az elmúlt években fokozatosan növekedett a kerékpározás népszerűsége, legyen szó munkába járásról vagy szabadidős tevékenységről, ezért a Google Magyarországon is bevezette a kerékpáros útvonaltervező szolgáltatását. A térkép folyamatos tökéletesítéséhez számítanak majd a kerékpárral közlekedők tapasztalataira is.

Hazánkban is elérhető már a Google Térkép biciklis útvonaltervezése Forrás: Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda

Magyarországon a Google Térképpel eddig csak autós-, közösségi, illetve gyalogos közlekedéshez tervezhetünk útvonalat, azonban mostantól már kerékpárokra is elérhető ez a lehetőség. A klasszikus navigációs információkon felül a felhasználóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy megismerjék az egyes zónákban, városokban vagy régiókban elérhető kerékpárutakat, és ezek közül válasszanak.

Mivel a világjárvány miatt a kerékpározási szokások folyamatosan változnak, így a Google Térkép információi is szüntelenül frissülnek annak érdekében, hogy a felhasználók a legmegbízhatóbb kerékpáros útvonalakat tudják használni. Az új szolgáltatás bevezetésében az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda stratégiai partnerséget vállalva biztosította a magyarországi kerékpáros útvonalakra vonatkozó legfrissebb adatokat. Tehát, ha a legbiztonságosabban, a tömeget elkerülve szeretnénk közlekedni, vagy csak egy fenntarthatóbb alternatívát szeretnénk választani a munkába járáshoz, esetleg sportolni vagy szimplán tekerni szeretnénk egyet, a Google Térkép mindegyikhez megtalálja a legmegfelelőbb útvonalat.

Forrás: Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda

„Közel 3 éves előkészület után a mai naptól végre elindul Magyarországon is a Google Térképén a kerékpáros útvonaltervezés, melyhez az adatbázist a Magyar Közút és a Budapest Közút szolgáltatta. A környező országok közül egyedül Ausztriában, a közép-kelet-európai régióban pedig csak Lengyelországban működik ez a funkció", mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki hozzátette, hogy szükség van a kerékpárral közlekedők tapasztalataira, tesztelésére is, ezért a szakemberek várják a visszajelzéseket a [email protected] címre.

„Mivel ez a funkció a Google Térképen belül közvetlenül az autós útvonaltervezés mellett jelenik meg, reméljük, hogy a magyaroknak elsőként a kerékpározás jut eszébe, és így egyre több embert fog arra bátorítani, hogy kerékpárt használjanak munkába járáshoz vagy szabadidejükben", mondta Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!