Gyökeresen új formában tér vissza a Winamp

winamp
Winamp 5.8
Vágólapra másolva!
Élesedett az új weblapja, ám egyelőre nagy a titkolózás.
Vágólapra másolva!

Az okostelefonos zenehallgatás és a zenestreamelés alapjaiban változtatták meg a zenehallgatási szokásokat. Ennek az egyik első áldozata a legendás Winamp zenelejátszó alkalmazás volt, az internetről MP3-akat letöltögetős időkben tízmilliók használták világszerte az ingyenes változatát, plusz extra funkciókkal ellátott Pro verzió is volt belőle. A szoftvert több évnyi hanyagolás után 2014-ben felvásárolta a belga Radionomy, és teljesen újragondolt formában már 2019-ben vissza kívánta hozni.

Winamp 5.8 Forrás: Origo

Ismeretlen oknál fogva ez nem valósult meg, ráadásul azóta teljes csend honolt a Winamp háza táján, azonban most megváltozni látszik a helyzet, a nemrég élesített új weblapja alapján hamarosan debütál az újragondolt alkalmazás. A jelek szerint klasszikus médialejátszó helyett egy elsősorban podcastek és internetes rádiók hallgatására kitalált szoftver lesz, amely nagy hangsúlyt kíván fektetni az előadók és a közönségük összekapcsolására.

A profilváltás érthető, az eredeti Winamp halálát a klasszikus zenejátszók iránti érdeklődés zuhanórepülésbe kerülése okozta, nem magával a programmal volt probléma.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!