Közben a harmadik nagy konzolgyártó is megszólalt a botrányai miatt.

Folyik az előre sejtett medrében az Activision Blizzard és a vezérigazgatója körül kirobbant botrány. A Sonyt és a Microsoftot követően most Doug Bowser, a Nintendo of America elnöke is levélben tudatta a vállalatának dolgozóival, hogy lesújtónak és felkavarónak tartja a játékkiadó háza tájáról érkezett, szexuális zaklatással és megkülönböztetéssel kapcsolatos információkat. Az ottani események és állapotok a személyes és a Nintendo által képviselt értékekkel is szembemennek, ezt az Activision Blizzard illetékeseinek tudomására hozta, továbbá lépéseket tett és tervez tenni az ügy miatt.

Nintendo SwitchForrás: Lisa Fotios / Pexels

Eközben Bobby Kotick dobott egy csontot a hangos kritikusainak, állítása szerint hajlandó megfontolni az Activision Blizzard vezérigazgatói posztjáról való lemondást, amennyiben nem sikerül „tempósan" megoldást találni a problémákra.

A törekvés keretében létrehozta a Munkahelyi Felelősségvállalási Bizottságot, amely az igazgatótanács egyelőre kettő, de hamarosan három független tagjából áll majd, az ő dolguk lesz a szükséges változások végrehajtásának felügyelete, az eredmények méréséhez szükséges indikátorok kidolgozása. Az igazgatótanács tagjai egyenként nekik jelentenek majd, a bizottság tagjai pedig a komplett tanácsot naprakészen tartják a változások ügyében. A csoport független szakértőket és jogászokat kérhet fel a munkájának segítése érdekében.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!