A koronavírus-járvány hatása az élet minden területén éreztette a hatását, mely alól a technika világa sem jelent kivételt, sőt, olyan léptékű változás és fejlődés vette kezdetét ezen a téren, amely minden bizonnyal hosszú időre meghatározza alapvető gondolkodásunkat, ugyanis olyan tevékenységek esetében is felmerült a már-már kötelező eszközhasználat, mint a bevásárlás, a kapcsolattartás, az ügyintézés, vagy az oktatás. Sokak számára gyors és rugalmas életmódváltást követelt meg a pandémia, s a háztartásokban elengedhetetlenné vált a számítástechnikai eszközök léte, és legalább felhasználói szintű ismerete. Napjainkban tehát nem az a kérdés, hogy szükségünk van-e ezekre az eszközökre, hanem az, hogy egyéni ízlés és szükség tekintetében mit szerzünk be a sokszínű piacról. Számba vettük, milyen alapvető szempontok alapján érdemes laptopot választanunk szeretteink számára karácsony alkalmából.

Az ünnepek közeledtével – az elmúlt, járvány terhelte periódus tapasztalatait is figyelembe véve – időszerű számot vetnünk otthoni és üzleti számítógépparkunkkal és beszerezni, ajándékba vásárolni egyet-egyet szükség szerint. Cikkünkben górcső alá vettük napjaink laptopkínálatát, ugyanis hordozhatóságát és funkcionalitását tekintve ez a platform bizonyul a legszélesebb körben kezelhetőnek és hatékonynak. A laikusok kezét általában a márka, a megjelenés, vagy az ár vezeti vásárláskor, azonban érdemes némi kutatómunkával körültekintőbb döntést hoznunk, hiszen ezzel hosszú évekre kedvező irányba tereljük az újdonsült laptoptulajdonos életminőségét. 

Az ünnepek közeledtével időszerű számot vetnünk otthoni és üzleti számítógépparkunkkal és beszerezni, ajándékba vásárolni egyet-egyet szükség szerint.Forrás: Origo

Napjaink kínálatáról általánosságban megállapítható, hogy a hordozható számítógépek technikai színvonala nagy mértékben javult, ugyanis korábban a teljesítmény és a minőség fokmérői komolyabb szórást mutattak. A megfelelő eszköz kiválasztásához elsőként érdemes a gép processzorát az igényekhez igazítani, ugyanis az alapvető alkatrész a későbbiekben nem, vagy csak nehezen cserélhető, valamint a videokártya sem bővíthető, ezért másodikként az ez irányú szükségletet javasolt alaposan felmérni: az integrált VGA film- és képnézéshez, szerkesztéshez, hagyományos irodai programok futtatására kielégítő, azonban 3D-s tervezéshez, komolyabb videóvágáshoz, számítógépes játékokhoz dedikált videokártya szükséges. A harmadik paraméter a memória (RAM) kell legyen, amely ugyan a későbbiekben bővíthető, de érdemes legalább 8-16 GB-os, kezdő méretben gondolkodnunk. Ha jövőbeli tulajdonosa gyakran használná külső helyszínen a laptopot, a súly mellett legyen kiemelt szempont az akkumulátor üzemideje és várható élettartama is!Amennyiben nagyszüleink számára keresünk laptopot, érdemes az átlagosnál nagyobb kijelzőben gondolkodnunk, általa könnyeben kezelik majd az eszközt, és fogyasztják a vizuális tartalmakat.

A laikusok kezét általában a márka, a megjelenés, vagy az ár vezeti vásárláskor, azonban érdemes némi kutatómunkával körültekintőbb döntést hoznunk.Forrás: Shutterstock

Legyen az képi tartalom az unokákról, videóhívás a külföldön élő családtagokkal, információszerzés, vagy hírolvasás: egy alapértelmezett böngésző, egy videótelefon-szoftver, valamint egy képnézegető- és videólejátszó alkalmazás várhatóan kiszolgálja majd az igényeket, tehát esetükben gyakorlatilag a piacon szereplő összes eszköz megfelelő, válasszunk laptopot számukra a külső alapján, melyet könnyen beilleszthet otthonába! Célszerű az azonnali segítségnyújtás jegyében egy távoli asztali elérést lehetővé tevő szoftvert is telepíteni nagyszüleink újdonsült gépére.

Amennyiben nagyszüleink számára keresünk laptopot, érdemes az átlagosnál nagyobb kijelzőben gondolkodnunk.Forrás: Shutterstock

Szüleink számára érdemes nagyobb teljesítményű laptopban gondolkodni, ugyanis minden bizonnyal a böngészésen kívül családi fotókat és videókat is szeretnének majd tárolni rajta, ezért fontos szempont az elegendő tárhely, valamint szoftveres elvárás lehet a filmnézés és a videóchatelés, de az irodai programok megléte is fontos, tehát az alapvető szöveg- és táblázatszerkesztő programok beszerzéséről, vagy meglétéről illik megbizonyosodni a vásárlás előtt.

A legnehezebb feladat gyermekeink ajándékigényét kielégíteni, hiszen egyrészt sokrétű felhasználói attitűddel kell számot vetnünk – ők ugyanis a kapcsolattartás mellett tartalmak előállítására- és fogyasztására is nyitottak és fogékonyak – másrészt gyakran különféle játékokat futtatnak rajta, így a nagy teljesítmény számukra elengedhetetlen. Esetükben érdemes három kategóriában gondolkodnunk, és elkülönítenünk kezdő, haladó és magas szintű felhasználókat. Amennyiben gyermekünk zöldfülű, egy kétmagos 3GHz-es processzor, 4GB memória és egy átlagos videokártya 512MB memóriával elegendő lesz, ám haladó szint esetén legalább 16GB memóriát, kiemelkedő teljesítményű processzort és egy komoly VGA-t tartalmazó laptop mellett érdemes döntenünk.

Gyermekek esetén érdemes három kategóriában gondolkodnunk, és elkülönítenünk kezdő, haladó és magas szintű felhasználókat.Fotó: Csudai Sándor - Origo

A legmagasabb szintű felhasználók ajándéka jelentős memóriát (minimum 16GB) és a legerősebb processzort és videokártyát igényli, amely hosszú távon képes kiszolgálni felhasználóját.

Amennyiben nem az életkor alapján kívánunk ajándékot venni, érdemes a jellemző felhasználási paraméterek mentén döntést hoznunk: a jövendőbeli tulajdonosnak vajon a szórakozás, a grafikai munkák, a programozás, vagy a tartalomgyártás áll érdeklődése középpontjában?

Míg az üzleti válgban dolgozók számára a külső és a teljesítmény egyaránt fontos tényező – ebben az esetben érdemes strapabíró, mégis esztétikus modellt választani, valamint kiemelt figyelmet fordítani a releváns technikai feltételek meglétére – az elsősorban szórakozásra, filmnézésre szánt eszközök esetében célszerű olyat venni, amely az átlagtól nagyobb kijelzővel rendelkezik, de fontos szempont a színek gazdagsága, a magas felbontás, valamint a nagy betekintési szög is. Amennyiben szerettünk ez utóbbiak közé tartozik a laptop felhasználása tekintetében ajánlott olyan modelleket is számításba venni, amelyek tabletként is használhatók.

Az üzleti válgban dolgozók számára a külső és a teljesítmény egyaránt fontos tényező.Forrás: Shutterstock

Ha szerettünk programozó, vagy grafikus a számukra vásárolt laptop esetében komoly processzorra és nagy mennyiségű memóriára lesz szükség, de érdemes minden esetben kikérni kollégái véleményét is, ugyanis a jelentős anyagi kiadással könnyen mellé is foghatunk.A megvásárolt készülék esetében az optimális használathoz megfelelő kamerára, mikrofonra, valamint elegendő számú és releváns portokra, csatlakozókra van szükség (USB, memóriakártya olvasó, HDMI, mini Display Port, stb.) melyek jelentős része természetesen helyettesíthető, kiterjeszthető, bővíthető. Vásárlás előtt érdemes felmérni a pontos igényeket, és aszerint rangsorolni, de megjegyzendő, hogy bizonyos, korábban alapvető funkciók, mint a CD-, vagy DVD-lejátszó napjaink eszközeiben már nem magától értetődő tartozékok. Fontos tudnivaló továbbá, hogy a közhiedelemmel ellentétben a laptopoknak nem alaptartozéka az operációs rendszer és a különféle szöveg-, bemutató-, és táblázatkészítő programok sem, így ha ezek nincsenek feltüntetve a kiválasztott platform műszaki adatainál, akkor azt külön kell megvásárolnunk.

(X)
A Dell Technologies összeállított egy rövid kvízt, hogy megtudja, milyen laptop illik önhöz, vagy milyet válasszon szeretteinek. A Dell laptopok széles skáláját kínálja Intel processzorokkal, amelyek segítenek, hogy felhasználói hatékonyak legyenek a munkavégzés vagy a tanulás során és a szórakozás is igazi élmény legyen. Emellett rengeteg kiegészítő is elérhető, többek között fejhallgatók, egerek, billentyűzetek, kamerák, így mindenki megtalálja a számára megfelelőt.