Így kell asztali számítógépet építeni

asztali számítógép, PC,
Az asztali PC-k komponensei akár házilag is kicserélhetőek egyszerűen.
Vágólapra másolva!
Számítógépek nélkül ma már szinte elképzelhetetlen az élet, ez nem is lehet kérdés. A laptopok igen hasznosak és kényelmesek, a kompaktságuknak és a mobilitásuknak ára van, mégpedig szó szerint. Lényegesen többe kerülnek, mint a hagyományos, úgynevezett asztali gépek, úgyhogy ha valakinek egy olyan otthoni vagy irodai computerre van szüksége, amit amúgy nem mozgatna, akkor annak érdemes elgondolkodnia ezen az alternatíván is.
Vágólapra másolva!

Lehet készen is ilyen masinákat vásárolni a boltokban is, de aki akarja, alkatrészenként is összeállíthatja otthon a saját gépét. E megoldásnak számos előnye van, hiszen a felhasználó szó szerint maximálisan a saját igényeihez, és a pénztárcájának vastagságához igazíthatja a termékének tulajdonságait.

Emellett az is tény, hogy egy asztali PC szervizelése is lényegesen olcsóbb és egyszerűbb, akár házilag is elvégezhető.

Valamint az utólagos fejlesztés is szóba jöhet, ami a notebookok esetén borzasztóan nehézkes. Tehát előfordulhat, hogy idővel valaki rájön, hogy szeretne egy (erősebb) videókártyát, vagy több memóriát, jobb processzort, és ez a probléma is viszonylag könnyen orvosolható. Hogy a takarítás kérdésről már ne is beszéljünk, hiszen egy laptop esetében otthoni körülmények között ez is kivitelezhetetlen.

Az asztali PC-k komponensei akár házilag is kicserélhetőek egyszerűen. Forrás: Origo

Emiatt tisztítani, azaz portalanítani is vihetjük az eszközt a szervizbe, ami extra idő és pénzköltség, viszont ezt egy asztali gépnél bárki könnyedén el tudja végezni.

Mennyire egyszerű ez?

Persze joggal merülhet fel mindenkiben néhány kérdés az otthoni gépépítéssel kapcsolatban. Ezeket próbáljuk most sorra venni és meg is válaszolni.

El lehet-e rontani a dolgokat?

Ezek valóban kényes alkatrészek, amelyeket könnyen tönkre lehet tenni. Ám, ha valaki betartja a használati utasításokat, illetve figyelembe vesz néhány alapvető szabályt, akkor jó eséllyel nem történhet semmi komoly baj. Ez utóbbiaknál arra gondolunk például, hogy ne nyúljon nedves/koszos kézzel a komponensekhez, feleslegesen ne erőltessen feszegessen semmit, és használjon megfelelő szerszámokat.

Milyen szerszámok szükségesek?

Alapvetően csavarhúzókra van szükség különféle fejekkel, és különféle méretben. Egyes komponensekben kifejezetten pici csavarok vannak, szóval benne van a pakliban, hogy apró fejű, vékony szerszámokat is be kell majd vetni.

Kell-e speciális szakértelem a PC-k összerakásához?

Nem, egy mai asztali számítógépet a mindenki által a boltokban megvásárolható alkatrészekből gyakorlatilag bárki össze tud rakni. Mi rendszeresen építünk gépeket, illetve cserélünk alkatrészeket, és saját tapasztalatból mondjuk, hogy ehhez nem kell semmilyen különleges szakértelem. Még azt se mondanánk, hogy extra kézügyességre vagy műszaki érzékre van szükség, hiszen odafigyeléssel mindenki boldogulhat.

Mennyire komplikált dolog egy otthoni gép összeépítése?

Ahhoz képest, hogy mondjuk 20 éve mekkora feladat volt ez, most már a helyzet a sokat javult. Kis túlzással olyan, mintha egy bonyolultabb LEGO-t vagy építőjátékot kellene összeszerelni. Mindennek megvan a maga helye, maga a gép struktúrája tökéletesen logikus és az alkatrészeket is ennek megfelelően alakították ki. Ezeket a komponenseket úgy tervezik, hogy minden a legegyszerűbb legyen az átlagos emberek számára is. Ha valaki megrettenne, gondoljon arra, hogy direkt úgy alakítottak és találtak ki mindent, hogy megkönnyítsék a felhasználók dolgát. Ebbe az is beletartozik, hogy a csatlakozókat is úgy tervezték meg, hogy ne lehessen egymáshoz nem passzoló dolgokat összedugni. Tehát tulajdonképpen egy otthoni asztali gép össze- vagy szétszerelése olyan, mintha az ember valamilyen komplikáltabb logikai játékkal szórakozna.

Néhány fontos tanács

Mielőtt valaki a gép építésbe belevág nagyon fontos alaposan átgondolnia, hogy mire és hogyan szeretné használni a terméket. Ezt követően ki kell találnia, hogy milyen alkatrészeket akar használni, és utána kell néznie annak, hogy ezek passzolnak-e egymáshoz. Előfordulhat, hogy egy számítógépházba csak bizonyos méretű alaplapokat lehet berakni, vagy hogy egyszerűen nincs hely a nagyobb videókártyáknak stb. stb. Szóval a kompatibilitást nagyon komolyan ellenőrizni kell, és ebben a számítógép szaküzletek profi munkatársainak segítségét is nyugodtan lehet kérni. Ha valaki egy boltban ott hagy egy komolyabb összeget, akkor ilyenfajta támogatást joggal várhat el.

Csak elsőre tűnik ijesztőnek a dolog. Mindennek megvan a maga helye. Forrás: Origo

Ha valaki esetleg kedvet kapna ezek után ahhoz, hogy összerakjon semmiből egy számítógépet, csak bátorítani tudjuk. Emellett azt javasoljuk, hogy nézzen meg a YouTube-on egy-két erről szóló videót, és már ez önmagában sokat segíthet. A mi személyes favoritunk az EasyPC Repair nevű csatorna (például ez az anyag, ahol egy komoly úriember, mindenféle idegesítő vicceskedést mellőzve épít össze ilyen PC-ket lépésről-lépésre, a nulláról indulva:

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!