Két gyártó is újból nekiugrik az Android 12 kiadásának

samsung galaxy z fold3 5g
Samsung Galaxy Z Fold3 5G
Vágólapra másolva!
Körülbelül egyidőben húzták be a kéziféket a bugos frissítéseik miatt.
Vágólapra másolva!

Pár napja a Samsung és a OnePlus egymással majdnem párhuzamosan voltak kénytelenek leállítani Android 12-t hozó szoftverfrissítéseik terjesztését a megfelelő mobiljaikra, most pedig szinte egyidőben döntöttek a javításokkal ellátott változataik kiadása mellett. A probléma mindkét cégnél azonos volt, a túlságosan nagy sietség következtében súlyos bugokkal kerültek ki a kezeik közül a szoftverek.

Samsung Galaxy Z Fold3 5G Forrás: Samsung

Elsőként a Samsung lépett, így Dél-Koreában újból telepíthetővé vált a Galaxy Z Flip 3 és Galaxy Z Fold 3 modellekre az Android 12, remélhetően a frissített szoftver már nem fogja senki kettéhajtható mobilját sem papírnehezékké változtatni.

Röviddel később a OnePlus 9 és a OnePlus 9 Pro modellekre is megint elérhetővé vált az Android 12. Az első körben kiadott frissítés ugyan nem téglásította a mobilokat, de egyesek a telepítése után például nem tudtak mobilhálózatokhoz csatlakozni, ezen túlmenően pedig kismillió feltűnő buggal találkozhattak a mobilozók.

A OnePlus szerint egyelőre csak a legsúlyosabb hibák javítása történt meg, így a készülékek tulajdonosai talán jobban járnak, ha egy darabig eltekintenek a frissítés telepítésétől.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!