Olcsó tévét ismeretlen gyártótól - Jó ötlet ez?

Az egyik, nálunk is kapható termékük a 43 inches U7 szériába tartozó tv, amelyet mi is kölcsönkaptunk egy rövid időre, hogy kipróbálhassuk, mire számíthatunk ettől az új márkától. A modell durván 120-130 000 forintba kerül jelenleg, amivel egyértelműen az olcsóbb készülékek közé tartozik, pláne, hogy a panele UHD felbontású. Ebből fakadóan az elvárásaink nem is voltak óriásiak, de azt joggal remélhettük, hogy ennyi pénzért egy használható, korrekt képminőséget produkáló modell kap cserébe az ember.
A termék a ritka, fehér színezésű televíziók közé tartozik, és ez már önmagában alkalmas arra, hogy felkeltse a figyelmet. Ezt leszámítva dizájn terén sok extrát nem kínál a készülék, hiszen a széleken elhelyezett talpacskákat már ezer más alkalommal láttuk, és a vékony káva is teljesen megszokottnak számít így 2022 végén.
A ki- és bemenetekkel nem spóroltak, és ezeknek köszönhetően egyszerűen rádugható a televízióra számtalan külső eszköz, például számítógép, DVD-lejátszó, játékkonzol, hangfal vagy akár egy átalakító segítségével régi videómagnó is. A HDMI csatlakozó például 2.1-es, ami még a komolyabb márkáknál sem mindig egyértelmű. A képernyő természetesen a falra is felakasztható, amihez csak egy bármilyen műszaki boltból beszerezhető kiegészítőre van szükség.
Bár egy kedvező árú készülékről van szó, az okos szolgáltatások nem hiányoznak belőle, ami abszolút pozitív meglepetést okozott. Egészen pontosan a Google által fejlesztett Android TV platform fut rajta, ami tud magyarul is, kellően gyors, és rengeteg különféle netes applikáció futtatását teszi lehetővé. Ezek között természetesen helyet kaptak a manapság megkerülhetetlennek számító, hagyományos lineáris televíziózást visszaszorító tartalomszolgáltató szoftverek, tehát például a YouTube, a Netflix vagy az Amazon Prime. A böngésző sem hiányzik, és emellett rengeteg játék is elindítható. Ez utóbbi különösen jól hangzik, hiszen ezzel elméletileg lehetséges a hagyományos játékgépek leváltása.
De csak elméletben. A televízióba szerelt "mini számítógép" ugyanis annyira gyenge, hogy a jobb grafikájú, összetettebb darabokról egyszerűen le kell mondani. Nagy kár ez. A tv távirányítója jól használható, és az is tetszett, hogy ez a periféria akár okostelefonnal vagy táblagéppel is kiváltható. A gyártó nagyon büszke arra, hogy a készülék támogatja a Google Assistant hangalapú irányítást és internetes keresést, de ez annyira lassú, ami a használhatatlanság szintjét súrolja.
Ma már jó pár olyan televízió akad, amely rendelkezik beépített mélynyomókkal, itt-ott elhelyezett trükkös hangszórókkal, ám a KIVI U7 nem tartozik közéjük. Két darab 12 wattos JVC hangszóró található benne, ez a megoldás pedig csodákra nem képes. A megszólalás jóindulattal is csak átlagos, hiszen a hangerő ugyan kellően nagy, de a mély hangok teljesen hiányoznak, emiatt a végeredmény nagyon természetellenes lesz. Játékra vagy filmezésre így is gond nélkül beválhat, amennyiben valakinek nincsenek különösebb igényei, ám például zenehallgatásra már alkalmatlan. Az viszont nagyon jó, hogy a Bluetooth technológia révén vezeték nélküli úton csatlakoztathatóak hozzá kompatibilis audió berendezések, tehát például egy fül- vagy fejhallgató, sőt akár külső hangfalak is. Ez elegáns és kényelmes megoldás, hiszen nem kell a szobán átkígyózó kábelekkel vacakolni, törődni.
Manapság a televíziós iparágban a QLED, illetve az OLED technológia számít a leginnovatívabbnak, de azok drága eljárások, és e tévénél költséghatékonysági okokból a hagyományosabb LED LCD megoldás mellett döntöttek, teljesen érthető okokból. Emiatt a kép minősége nem annyira tökéletes, mint azoknál, ami abban nyilvánul meg, hogy némi fátyolosság érzékelhető, illetve a fényerő is kisebb valamelyest, és termék a nagy dinamikatartományú anyagok megjelenítését sem támogatja.
De azért komoly problémáról szó sincs, hiszen be lehet állítani úgy a készüléket, hogy a színek naturálisak legyenek. Valamint az is tény, hogy a maximális fényesség (350 nit) bőven elég egy szobába. A kontrasztosság meglepően jó, azonban a betekintési szög terén már küzd kihívásokkal a modell. Mindez pedig azt jelenti, hogy ha többen ülik körbe a televíziót, akkor aki a legszélén ül, már azt tapasztalhatja, hogy torzulnak, fakulnak a tónusok.
A mozgások visszaadása során durva anomáliákat nem tapasztaltunk, de az igaz, hogy enyhe szaggatásba néha bele-bele lehet futni.
A mai jobb televíziók másodpercenként 120 képkocka, úgynevezett frame megjelenítését biztosítják, ám ennél a készüléknél be kell érni 60 képkockával.
Ennek a filmezés, tévézés vagy videózás során nincs jelentősége, de a játékok során hátrányt jelenthet, legalábbis akkor ha valaki egy bitang PC-t vagy új generációs játékgépet dugna rá. Mint ahogy az is igaz, hogy a bemeneti késleltetés terén is elmarad a legjobb termékektől, hiszen az input lag 19,2 ms. Emiatt aztán azt mondhatnánk, hogy gamingre van ennél a televíziónál jobb megoldás.
A KIVI U7-nek nincs könnyű dolga, hiszen olyan területen kell vitézkednie, ahol jelenleg hatalmas a verseny. Azonban a gyakorlati próba során arra jutottunk, hogy ennek a televíziónak van esélye arra, hogy sikereket arasson.
Azt nem állítanánk, hogy egy hibátlan, minden igényt kielégítő termékről van szó, de azt igen, hogy az árához képest egy korrekt, használható televíziót tett le az asztalra a gyártó.
Persze ehhez hozzá kell tennünk, hogy 130 ezer forintos áráért már a nagy tévégyártók kínálatában is bőven találunk tévét, akár UHD felbontásút is.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!