Az eddigi talán legnagyobb javítását kapta a OnePlus 9 Pro

OnePlus 9 modellek
Vágólapra másolva!
A januári biztonsági javításokat hatalmas változtatási listával kísérte a OnePlus.
Vágólapra másolva!

Nemrég újabb szoftverfrissítést indított el a OnePlus 9 és OnePlus 9 Pro mobiljaira a OnePlus: a C.44-es csomag talán az eddigi legnagyobb, ami eljutott a készülékekre. Nem csak a januári biztonsági frissítések kerültek bele ebbe, hanem az eddigi leghosszabb változtatási lista is.

OnePlus 9 modellek Forrás: phonearena

Bár mindent nem soroltak fel, és kevés konkrétumot fogalmaztak meg, egy tonna hibajavításra lehet számítani, egyéb javítások mellett. A megfogalmazás szerint a függőben lévő problémák közül többet is igyekeztek megoldani, vagyis nem mindent sikerült.

Összességében javult az ujjlenyomat-olvasó teljesítménye, az üzemidő, jobb lett a töltési animáció, kevésbé akadozik az értesítési terület, a sötét mód három állítható szintet kapott, a Shelf is javítva és bővítve lett. Frissült a kamera, az 5G-kapcsolat és a Galéria app is. A frissítés közzététele fokozatos, így napokba, hetekbe telik, mire mindenkihez eljut.