A vártnál gyorsabban jön a Windows 11

Windows 11
Vágólapra másolva!
Világszerte 1,4 milliárd aktívan használt számítógépen fut már modern Windows.
Vágólapra másolva!

A februári funkciófrissítés bejelentése mellett a Microsoft jól hangzó statisztikákkal is előállt a modern Windowsok sikerével való hencegés érdekében. A vállalat szerint immáron világszerte 1,4 milliárd Windows 10 vagy Windows 11 rendszerű számítógép van használatban, tavaly pedig 340 millió PC-t szállítottak le a gyártók, ami 27%-kal több a koronavírus-járvány előtti 2019-hez képest.

Windows 11 Forrás: Microsoft

A tavaly ősszel kiadott Windows 11 rendkívül sikeres a Microsoft számai alapján, a rendszerre való ingyenes frissítés lehetőségét kétszer annyian fogadják el, mint annak idején a Windows 8.1 → Windows 10 átálláskor. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a követelményei miatt a Windows 11 csak a Windows 10-es gépek ismeretlen hányadára érhető el, míg a Windows 10-et szinte bármilyen Windows 8.1-es gépre fel tudta ajánlani a vállalat, ami erősen torzíthatja a statisztikát.

A Windows 11 további nagy sikerére utaló adatként a Microsoft közölte, hogy a rendszert futtató számítógépeket átlagosan 40 százalékkal többet használják, mint a Windows 10-eseket. Emögött a sugallttal ellentétben nem feltétlenül a puszta vonzereje állhat, talán csak sokkal többen használják munkára az olyan konfigurációkat, amelyek már gyárilag Windows 11-gyel érkeztek, vagy arra a modern hardverük miatt az első között váltak frissíthetővé.

Akármi is legyen a helyzet, a nagy sikerre való tekintettel a Microsoft hónapokkal az eredetileg tervezett előtt az utolsó fázisába léptette a Windows 11 terjesztését: akinek kompatibilis számítógépe van, annak a Windows 10 rövidesen felajánlja majd az utódjára való frissítés lehetőségét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!