Leszavazós gombbal újított a Twitter

Leszavazós gomb
Vágólapra másolva!
Globálisan is elérhető a válaszok leszavazását segítő gomb, ezt alapvetően a sértő tartalmak szűrésére használnák.
Vágólapra másolva!

A Twitter még tavaly júliusban kezdte el tesztelni a válaszok leszavazását segítő gombot, ez most globálisan is elérhetővé válik. A funkció weben már él, hamarosan Androidon és iOS-en is hozzáférhető lesz.

Leszavazós gomb Forrás: Twitter

Aki találkozik vele, az ennek segítségével tudja a tweetekre érkezett válaszokat leszavazni – a gomb a like mellett található meg. Fontos ugyanakkor, hogy ez nem egy dislike gomb, és a válaszok sorrendjén sem változtat. Sőt, a leszavazásokat meg sem jelenítik nyilvánosan.

A Twitter a reakciókat inkább arra használja, hogy megtudja, milyen tartalmakat akarnak látni az emberek. Állítólag a többség azért szavaz le egy választ, mert azt sértőnek vagy érdektelennek találja. Ezen felül azt is leszavazzák az emberek a Twitter szerint, amit nem akarnak látni. Így a cég szerint a leszavazások javíthatnak a beszélgetések minőségén.