Hatalmas frissítés érkezik az új Samsung okosórákra

Samsung Galaxy Watch 4
Vágólapra másolva!
Nagy szoftverfrissítés indult el a Galaxy Watch 4 okosórákra.
Vágólapra másolva!

A Samsung nagy frissítést jelentett be a Galaxy Watch 4 és a Galaxy Watch 4 Classic okosórákhoz. Új számlapok, új szíjak is vannak, utóbbiak a Samsungtól és partnereitől lesznek beszerezhetőek. Ezentúl napi tippek és emlékeztetők is lesznek a fitneszes célok eléréshez, de súllyal, izomtömeggel, testzsírszázalékkal kapcsolatos részletes adatokat is biztosítanak.

Samsung Galaxy Watch 4 Forrás: cnet

A futók és biciklisek is kapnak pár új funkciót, de az edzés során elvesztett izzadtság mennyiségét és a véroxigén-szintet is mutatják majd az eszközök edzés közben. Azt is kiírják, mennyi vizet kell az edzés után fogyasztani.

Az edzés utáni pulzust külön mérik, de alvási programot is biztosítanak személyre szabott tippekkel, a jobb alvás érdekében. Ezt a napi rutin alapján állítják össze, és amint az óra alvást érzékel, akkor a kapcsolt SmartThing-eszközöket is képes lenne kikapcsolni (tévét, villanyt, stb). A frissítéseket február 10-én indítják el.