Házilag is javítható lesz a Steam Deck

steam deck ifixit
Csak az akku eltávolítása nehézkes a Steam Deck szerelése során
Vágólapra másolva!
Többnyire könnyű dolgozni rajta, az iFixit is árul majd hozzá pótalkatrészeket.
Vágólapra másolva!

Mellbevágóan nagy kontraszt mutatkozik a megszokott elektronikai gyártók és a Valve üzleti praktikái között, az utóbbi rendkívüli mértékben támogató és fogyasztóbarát magatartást mutat a Steam Deck kapcsán. A hét elején a vállalat üzleti célú felhasználást is megengedő Creative Commons licenc alatt elérhetővé tette a Deck külső borításának teljes tervrajzát, hogy a vevők és a gyártók könnyedén egyedi burkolatokat készíthessenek hozzá, most pedig bejelentette a gép házilagos szervizelhetőségét.

A részletek még kidolgozás alatt állnak, de a jelek szerint könnyen elérhetőek lesznek a pótalkatrészek a Steam Deckhez, Észak-Amerikában még az iFixittől is közvetlenül beszerezhető lesz hozzá minden szükséges hardverelem. A Valve teljes mértékben támogatja a Deck házilagos javítását, bár persze a garanciális idő alatt csak kijelölt szakszerviz bütykölheti majd, különben ugrik a jótállás.

Az említett iFixit mostanra el is készült a Steam Deck szétbontós videójával, és nagyrészt elégedett volt vele, 7/10 pontszámot adott a javíthatóságára, ami manapság szokatlanul magas.

Egyetlen komoly probléma van a konstrukcióval, az L alakú akkumulátorát beragasztották a helyére, a tapasztalatok szerint idegőrlő munka kifeszegetni a helyéről. Ez azért is kellemetlen, mert az eddigi információk alapján a képkockasebesség limitálása nélkül akár 90 percnyi játék alatt is teljesen lemerülhet az akku, a rengeteg töltési ciklus gyorsan kikezdheti a kapacitását.

Gyakori szervizelési feladatnak bizonyulhat az akkucsere.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!