Laptopokkal is készül az idei MWC-re a Samsung

Samsung MWC 2022
Vágólapra másolva!
Február 27-re időzítette az idei MWC kapcsán a saját bemutatóját a Samsung: laptopok is várhatóak.
Vágólapra másolva!

A küszöbön az idei, Barcelonában esedékes MWC, amelynek alkalmából már a Samsung is bejelentette: február 27-én tartja a saját bemutatóit, és persze élőben is közvetíti azt. A meghívón látható egy laptop is a nemrég bejelentett új mobilok mellett, de egy külön tájékoztató keretében meg is erősítette a gyártó egyik vezetője, hogy valójában hoznak Galaxy Book laptopokat a Mobile World Congressre.

Samsung MWC 2022 Forrás: Samsung

Azt is elárulták, hogy az új Galaxy Book laptopok a Samsung és az Intel közös munkájának eredményei – így Intel processzorokra lehet készülni, Windows rendszerrel. A Microsoft Office, OneDrive, Outlook megoldások támogatására is kitértek.

Kiderült az is, hogy a Windows 11 felületére One UI Book 4 kezelőfelületet húznak, ami az eszközök közötti multitaskingot hivatott segíteni.