Napi fél óránál kezdődik a túl sok Instagramozás

instagram
Instagram
Vágólapra másolva!
Hatszorosára nőtt a minimumként beállítható képernyőidő a mobilappban.
Vágólapra másolva!

Sok más techcéghez hasonlóan 2018-ban a Facebook is felugrott az akkoriban népszerűvé vált mentális egészség vonatra. Ennek keretében egyrészt lehetővé tette a mobilappjaiban a használatukkal töltött idő követését, másrészt pedig a felhasználók napi időlimitet állíthattak be, amelynek leteltével az appok értesítéseket jelenítettek meg.

Instagram Forrás: Lisa Fotios / Pexels

A TechCrunch beszámolója alapján egyes felhasználók az Instagram számára üzletileg előnytelen mértékben komolyan vehették az utóbbi funkciót, vagy legalábbis mással nem tűnik érdemben megmagyarázhatónak, hogy a mobilappjának legújabb frissítésében miért emelte a kezdetek óta elérhető 5 percről rögtön 30 percre a napi minimum időkeretet.

A régen fél óránál rövidebb képernyőidőt megszabott felhasználók megtarthatják a meglévő beállításukat, azonban akik mostantól kívánják konfigurálni a funkciót, azok több lépcsőben már csak 30 perc és 3 óra közti időtartamot adhatnak meg.

Eddig 5 perces ugrásokkal bármennyi idő beállítható volt, így az új rendszer jelentős visszalépésnek tűnik.

Hírünk írásáig sem az Instagram, sem az anyacég Meta nem kommentálta a változtatást.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!