Otthoni mozi vezetékek nélkül

Sony HT-A7000, hangprojektor, soundbar
Fantomhangszórók segítségével teremti meg a térhatású hangzást.
Vágólapra másolva!
Mostanra egyértelműen a hangprojektorok váltak a legnépszerűbb otthoni audio berendezésekké, hátraszorítva a korábban uralkodó hifi- vagy mikro tornyokat és a házimozi szetteket. A népszerűség nem is véletlen, hiszen ezek, a soundbarnak is nevezett, leginkább egy gerendára hajazó masinák viszonylag kevés helyet foglalnak, és képesek arra, hogy feljavítsák a televíziók hangzását is.
Vágólapra másolva!

Rengeteg kisebb-nagyobb cég kínálatában megtalálhatóak e darabok, és ebből fakadóan a globális választék óriási. A skála a filléres, gagyi hangzást produkáló daraboktól a vagyonokba kerülő, csodatechnológiákkal kitömött masinákig terjed. Mert bár már lassan két évtizede annak, hogy e termékek bemutatkoztak, egyes piaci szereplők még mindig látnak fejlődési lehetőségeket e termékcsaládban. Közéjük tartozik a Sony is, hisz a japán cég épp közelmúltban jelentkezett egy olyan termékkel, amely állításuk szerint evolúciós lépést jelent.

Fantomhangszórók segítségével teremti meg a térhatású hangzást. Forrás: Origo

Ez a Sony HT-A7000, amelyet a 2021 végén brit szakértők az év legjobb hangprojektorának választottak.

Külső és kezelés

Dizájn szempontjából sok újdonságot nem hoz, hiszen a rokonaihoz hasonlóan ez is egy széles (130 cm), de lapos (8 cm) és viszonylag keskeny (14,2) téglatest, amely kialakítása révén gyakorlatilag bármelyik tv előtt vagy alatt otthonra lelhet, és még akár a falra is egyszerűen feltehető egy konzol segítségével. Ki- és bemenetek terén hozza a kötelezőt, hiszen van rajta HDMI, USB, optikai digitális és analóg audio port. Emellett rendelkezik integrált WiFi-vel, valamint támogatja a Bluetooth technológia használatát is, tehát vezeték nélkül is csatlakoztatható a kompatibilis eszközökhöz. A hatótávolság a tapasztalataink szerint 20 méter, és a késleltetés pedig gyakorlatilag észrevehetetlenül minimális.

Sony HT-A7000 hangprojektor. Forrás: Origo

Jár mellé egy távirányító, aminek köszönhetően a kezelése pofonegyszerű, és ez a periféria kiváltható mobilról is akár. Képes az internetes tartalmak, így például a Spotify közvetlen elérésére, valamint az USB-n keresztül rádugott külső adattároló egységeken található médiaállományok lejátszására is módot ad. A szoftver formátumtámogatására nem lehet panasz, hiszen a kötelezőznek mondható MP3, WAV, FLAC és WMA mellett az olyan szabványokkal is boldogul, mint például a DSD, az AIFF, az AAC, a Monkey Audio vagy az Ogg Vorbis. Már pusztán ezzel kiemelkedik a mai mezőnyből, hiszen a legtöbb soundbarból a médialejátszó szolgáltatás hiányzik, vagy be kell érni az MP3 és WMA file-ok támogatásával.

Hangminőség

Mindez eddig szép és jó, de egy ilyen terméket alapvetően a hang minősége alapján ítélünk meg, ha azzal problémák vannak, akkor a többi csak szépségtapasznak jó. A Sony pedig e téren érezhetően nagyot akart gurítani, hiszen a HT-A7000 7.1.2 csatornás megszólalásra képes, ami ebben a termékkategóriában elképesztőnek számít. Ez azt jelenti, hogy rendelkezik integrált kettős mélysugárzóval, amely a basszus hangok gazdag és telt megszólalásáért fele. Tehát nem szükséges a termékhez feltétlenül egy dedikált külső mélyládát csatlakoztatni, de természetesen erre is van lehetőség.

Telepakolták hangszórókkal. Forrás: Origo

Emellett ellátták két felfelé pozicionált hangszóróval is, amelyek feladata, hogy a plafon felé irányítsák a hangokat, hogy azok a magasból verődjenek vissza a felhasználók irányába. A frontfelületen elhelyezett szélső hangsugárzók pedig oldalra, a falak felé szórják a hangokat, és így a termék képes úgynevezett fantom hangsugárzók létrehozásra. A termék megkapta a Sony S-Force PRO Front Surround technológiáját, amelynek köszönhetően képes a virtuális térhatású hangzás megteremtésére, a már említett fantom hangsugárzók segítségével, legalábbis elméletben.

Mi azt tapasztaltuk, hogy bár jobb teljesítményt nyújt e téren, mint a legtöbb vetélytársa, viszont meg sem közelíti azt a surround élményt, mint amit a több komponensből álló szettek produkálnak. Ezt érezhették a mérnökök, döntéshozók is, ugyanis a terméket felkészítették arra, hogy képes legyen együttműködni a cég szatellit hátsó hangsugárzóival is, amelyek opcionálisan vásárolhatóak meg hozzá. Ezekből is kaptunk egy párat, és a bevetésük után már sokkal meggyőzöbb lett a végeredmény. Ráadásul ezeket nem is szükséges pontosan elhelyezni, hiszen az elektronika képes meghatározni pozíciójukat a szobában, és ezt figyelembe véve automatikusan módosítja az egyes beállításokat. Ha minden rendben van, akkor tényleg surround megszólalást kapunk, azaz a hangok körülölelnek, onnan jönnek, ahonnan a tartalom alapján érkezniük kell. Ez pedig segít megteremteni hatékonyan azt az illúziót, mintha egy moziteremben lennénk, hiszen ott hasonló az élmény.

Az opcionális kiegészítőkkel még jobb lesz a mozi élmény. Forrás: Origo

A hangerő egyébként bőven megfelelő, még egy átlagosnál nagyobb szobát is képes szépen megtölteni hangokkal. Viszont az is igaz, hogy egy külön moziszobába az 500 wattos névleges kimeneti teljesítmény már kevés lehet. Zavaró hibákat egyáltalán nem tapasztaltunk, tehát sistergésbe, a rezonanciából fakadó zörgésbe, búgásba egyáltalán nem futottunk bele. A zajosodástól is megkímélt, viszont a tisztasággal akadnak kisebb problémák, ugyanis a finom átmeneteket, részeket hajlamos elkenni. Tehát, amikor például egy high-end audio rendszeren hallgatunk egy zeneszámot, akkor egyes apró részletek jobban elkülönülnek, markánsabban hallhatóak. De ez persze nem véletlen, hiszen a készülékház kialakításából fakadóan nem beszélhetünk nagy hangszórókamrákról, és ez egyszerűen fizikailag szab korlátokat. A basszusok hallhatóak, a dinamika érzékelhető, de amennyiben valaki kevésnek érzi, akkor ezen egy külső mélyláda bevetésével még javíthat.

Mérlegen: Sony HT-A7000

Mindent mérlegre téve azt mondhatjuk, hogy a Sony tényleg egy remek, a kategóriájából kiemelkedő terméket tett le az asztalra a HT-A7000 személyében. A megjelenése korrekt, gyakorlatilag bármilyen típusú enteriőrbe harmonikusan beilleszthető. A kezelése rendben van, kellően sokoldalú, azaz számtalan forrásból eljuttathatóak rá a különféle tartalmak. A legfontosabb versenyszámban, azaz a hangminőség terén is osztályon felüli teljesítményt nyújt, főleg ha hátsó hangszórókat, illetve külső mélynyomót is csatlakoztatunk hozzá. Azt mi azért nem jelentenénk ki, hogy ez a világ legjobb hangprojektora, de az tény, hogy ott van az első vonalban.

Viszont mindez az árán is meglátszik sajnos, hiszen 450 000 forintot kell érte kifizetni. Ez pedig bárhogy nézzük, ma a hangprojektor fronton halálosan sok pénznek számít,

de hát a tudás nincs ingyen, soha nem is volt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!